21 °C Budapest

20 devizahiteles keresetet máris elutasított az ügyészség

MTI
2014. augusztus 21. 17:28

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet a devizahitelesekkel kapcsolatos törvényi vélelem megdöntése érdekében a magyar állam ellen, a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított - közölte a törvényszék csütörtökön.

A bíróság tájékoztatása szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályokban foglalt alaki és tartalmi követelményeknek. Ennek befejeztével dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve - ha az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak - az idézés kibocsátása nélküli elutasításról.

A törvényszék kitért arra is, hogy a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvény rögzíti, milyen mellékleteket kell csatolni a keresetlevélhez.

Az elutasított keresetlevelek egy része azért volt hiányos, mert a melléklethez tartozó kivonat nem jelölte meg azt az időszakot, amely alatt az alkalmazott, perben kifogásolt, általános szerződési feltételek érvényben voltak. A közlés szerint a keresetlevelek hiányossága másrészt abból fakadt, hogy a pénzügyi intézmények nem jelölték meg, illetve nem csatolták azokat a tényeket és bizonyítékokat, amelyekkel alátámasztották volna az általuk alkalmazott általános szerződési feltételek tisztességes voltát. Ezek a tények és bizonyítékok szükségesek ugyanis ahhoz, hogy megalapozzák a kereseti kérelmükben foglaltakat - írta a törvényszék.

A bíróság azt is közölte: a Fővárosi Törvényszék informatikai főosztálya valamennyi benyújtott elektronikus adathordozót és az azon rögzített fájlokat megvizsgálja, hogy azok megszerkesztett formátumúak-e. A bíróság olyan keresetleveleket utasított el, amelyek esetében a keresetlevelet, illetve annak mellékleteit kizárólag szkennelve nyújtották be. Ezek ugyanis nem felelnek meg a törvényi kritériumnak. Eddig hat esetben utasítottak el keresetet emiatt.

Azokkal a végzésekkel szemben, amelyekben a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasította, lehetőség van fellebbezésre - mutatott rá a törvényszék. Hozzátették: a felek ugyanakkor élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy a felperes az elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított öt napon belül újra benyújthatja a szabályszerű keresetlevelet. Például ha 2014. augusztus 25-én utasítanak el egy keresetlevelet formai okokból, akkor a keresetlevél szabályszerű benyújtására nyitva álló öt nap ettől az időponttól kezdve számít.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Kúria pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi döntésével kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni. A július 26-án hatályba lépett törvény szerint a keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm