9 °C Budapest

Máris megszólalt a kormány az új CSOK-rendeletekről

2016. február 11. 16:06

Jó hír a használt lakásba költözőknek, hogy nem függ többé a felvehető CSOK összege az alapterülettől. Az új lakásba költözők pedig akkor is megtarthatják régi lakásukat, ha nem a 10 milliós összegre pályáznak. Kedveznek a közmunkásoknak, a tanyán élőknek, és azoknak is, akik már vettek fel szocpolt. Több más fontos változást is tartalmaz a tegnap közzétett két új rendelet.

Erről, és sok más fontos témáról is szó lesz a Portfolio CSOK-klubjaiban: KATTINTS IDE az időpontokért!

A kormánypártok lillafüredi tanácskozásának második napján tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: ha bárki új vagy használt lakást tervez vásárolni, és van gyermeke vagy gyermekvállalás előtt áll, nagyon jó eséllyel részesülhet vissza nem térítendő támogatásban.

Az államtitkár fontos egyszerűsítésnek tartja, hogy a támogatás mértéke mind új, mind használt ingatlan esetén kizárólag a gyermekszámtól függ. "Több gyermek több pénzt jelent a családnak" - fogalmazott.

A kormány eltörölte a különböző négyzetméterár-maximumokat is, kizárólag egy általános maximális értékhatárt határoztak meg a használt lakásoknál, ez országosan 35 millió forint. A támogatási összegekről szólva Novák Katalin kifejtette:

Új lakás építésénél vagy vásárlásánál

  • egy gyermek esetén 600 ezer,
  • kettőnél 2 millió 600 ezer, míg
  • három vagy több gyermeknél 10 millió forint a támogatás.

Használt lakások vásárlásához

  • egy gyermek után 600 ezer,
  • két gyermek után 1 millió 430 ezer,
  • háromnál 2 millió 200 ezer,
  • négy vagy több gyermek esetén pedig 2 millió 750 ezer forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

Új ingatlanok esetében és az áfa-visszaigénylésnél eltörölték az ingatlantulajdonravonatkozó korlátozást - közölte, hozzátéve, hogy a kedvezményes, kamattámogatott hitelnél eltörölték az ingatlanra vonatkozó 30 millió forintos felső értékhatárt is.

Az ingatlanok komfortjával kapcsolatban ugyancsak könnyítettek: így például az ivóvízellátás fúrt kúttal is megoldható, szennyvízcsatorna hiányában pedig más szabályszerű szennyvíztárolási, -tisztítási módot is elfogadnak. Tanyabesorolású külterületeken szintén igényelhető a csok - tette hozzá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az államtitkár jelezte, azokat sem zárják ki a támogatási rendszerből, akik már igényeltek csokot, illetve korábban szocpolt, ők a különbözetet igényelhetik.

Azt is elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak szintén vásárolhatnak használt ingatlant vissza nem térítendő állami támogatással.

A kormányinfón Lázár János is megszólalt a CSOK-ról

A kormány lezárta a CSOK-kal kapcsolatos törvényalkotást, ennek jegyében tegnap este két új kormányrendelet jelent meg . mondta a miniszter. Vagyis a jelek szerint ezek lesznek az otthonteremtési program végleges feltételei. Lázár szerint a cél az volt, hogy mindenki számára érthető legyen a jogszabály.

Mindenkinek azt javasoljuk, hogy minél előbb igényeljék az új otthonteremtési támogatást - emelte ki a miniszter. Hangsúlyozza, hogy a kormány új konstrukciót dolgozott ki a használt lakások vásárlására vagy felújítására. Összességében a miniszter szerint sokkal könnyebb lett az otthonteremtési támogatáshoz való hozzájutás.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm