7 °C Budapest

Jön a rendelet: tovább bővíthetik a CSOK-ot

MTI
2016. február 7. 17:30

Várhatóan 6. héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete - jelentette be Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Erről, és sok más fontos témáról is szó lesz a Portfolio CSOK-klubjaiban: KATTINTS IDE az időpontokért!

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közölte: eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, amely így nem függ az otthon alapterületétől, ugyanakkor az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet.

Hozzátette, hogy használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják majd venni a támogatást.

A korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amelyet korábban nem tudtak lehívni.

Mint mondta, egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.

Ezek a döntések visszamenőleges hatállyal, a már benyújtott kérelmekre is érvényesek lesznek és megszűnik a négyzetméterenkénti 350 ezer forintos értékplafon is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik az otthonteremtési kedvezményt.

A kormány álláspontja az, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm