13 °C Budapest

Ettől a szívükhöz kapnak a lakásvásárlók: erre nincs is szó

2016. január 20. 05:15

Január óta igényelhetjük az új CSOK-ot, azonban sokan még mindig nem biztosak benne, nekik jár-e az új, 10+10 milliós támogatás. A szabályok ugyanis eltérnek a sima kedvezményhez képest, sőt, a három százalékos, kedvezményes hitelre is más igénylési feltételek vonatkoznak. A legtöbb budapesti lakásvásárló pedig valószínűleg a szívéhez kap, ha megtudja, a fővárosban aligha van olyan ingatlan, amire fel lehetne használni a 10+10 milliót.

Január eleje óta igényelhetjük a 10+10 millió forintos Családok Otthonteremtési Kedvezményét (CSOK), amely a korábbi támogatási összegekhez képest kiugró összegű. 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett 10 millió forint összegig kedvezményes, 3 százalékos kamatozású, kamattámogatott hitelt is felvehetünk. A felhasználás és az igénylés feltételei azonban eltérnek a sima CSOK-tól.

Mit kell vállalnunk a 10+10 millióhoz?

A 10+10 milliós támogatáshoz három gyerekünknek kell lenni, de akár előre is bevállalhatjuk őket, a teljesítésre pedig 10 év áll rendelkezésre.

A másik igen fontos szempont, hogy ebből a támogatásból csak és kizárólag új lakást vehetünk, vagy házat építhetünk. A 10 milliós CSOK-nál nem számít ugyanakkor a már meglévő ingatlan tulajdon, amennyiben van ilyen, azt nem szükséges értékesíteni.

A gyermekek 20 éves korukig számíthatók be eltartottként a szerződésnél, de nappali tagozatra járó felsőoktatásban részvevőknél ez 25 éves korig tolódik ki. Azonban minden esetben vállalni kell, hogy 10 évig hivatalosan együtt lakik a család a CSOK-kal vásárolt ingatlanban, vagyis elvárás, hogy ebben az esetben például 34 évesen is a családdal lakjon a "gyerek".

A 10+10-es támogatásnál azon gyerekek után is lehet igényelni a kedvezményt, akik után már a család kapott szocpolt vagy CSOK-ot. Ebben az esetben viszont a 10 millió forintból le kell vonni a korábbi támogatás összegét.

Bevállalt gyereknél, aki nem teljesíti a három gyerek feltételét, annak a támogatást a Polgári törvénykönyv szerinti késedelmi kamat, azaz a mindenkori jegybanki alapkamat (jelenleg 1,35%) ötszörösével kell visszafizetnie. Ezek alapján e büntetőkamat jelenlegi mértéke 6,75%, ezzel számítva, mai állapot szerint a 10 milliós támogatás 10 év alatt 19 millió forintra hízhat.

Amennyiben orvosi okokból nem tud megszületni a gyermek, a büntetőkamatot nem kell visszafizetni, csak a támogatás összegét. A gyerekszületés helyett egyébként lehetőség van örökbe fogadásra is, így is teljesíthető a három gyermek feltétele.

Milyen lehet az új otthonunk?

A használt lakások vásárlására vagy bővítésére igényelhető CSOK-hoz hasonlóan a 10+10 milliós támogatásnál sem befolyásolja a támogatás összegét az energetikai besorolás, és eltörölték a legfeljebb 160 négyzetméteres feltételt is. Az igazi korlátot egyébként sem ez fogja jelenteni. A 10 milliós vissza nem térítendő támogatásnál bármekkora lehet az ingatlan értéke, de

a kamattámogatott kölcsönt maximum 30 millió forint értékű ingatlannál vehetjük igénybe.

Minimális négyzetméter korlát viszont van, ugyanis lakás esetén nem vásárolhatunk vagy építhetünk 60 nm-nél kisebb lakást, egylakásos lakóépület esetén pedig 90 négyzetméternél kisebb házat.

Ki igényelheti a 10+10 milliós CSOK-ot?

A vissza nem térítendő támogatást egyedülálló szülők és élettársak is kérhetik, viszont a kedvezményes hitel felvételéhez házastársaknak kell lennie az igénylőknek.

Legalább két éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznünk, amelyben legfeljebb 15 nap szünet lehet összesen, de a GYES, a GYED, a közmunka és a felsőoktatási hallgatói jogviszony nem számítható be, az igénylést megelőző 180 napban pedig olyan keresőtevékenységet kellett folytatnia, ami nem közmunka, viszont a 2 évbe a külföldi társadalombiztosítási jogviszony is beszámítható.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Gyermeket előre házastársak vállalhatnak és a pár egyikének 40 év alattinak kell lennie. A már megszületett gyerekeknél nincs ilyen felső korhatár.

Feltétel a büntetlen előélet, amit az igényléskor leadandó, érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal igazolni is szükséges. Emellet az igénylők nem szerepelhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív listáján, és az elmúlt évben nem kötelezték az igénylőt lakástámogatás visszafizetésére.

Milyen esetben igényelhető az adó-visszatérítési támogatás?

Az áfacsökkentésre is van megoldás. Az erre szolgáló állami támogatást szintén lehet igényelni a több hazai pénzintézetben is. A legfeljebb 150 négyzetméter hasznos alapterületű összkomfortos lakás vagy a legfeljebb 300 nm hasznos alapterületű összkomfortos egylakásos lakóépület (családi ház) természetes személynek számító építője vagy építtetője veheti igénybe az adó-visszatérítési támogatást az építési bekerülési költség megfizetéséhez, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához.

 

Az adó-visszatérítési támogatás legfeljebb egy alkalommal, legkésőbb 2019. december 31-ig igényelhető.

A támogatás összege megegyezik az építkezés helyéül szolgáló telek, valamint a lakás vagy lakóépület építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett áfa (az általános forgalmi adó) összegével, de legfeljebb 5 millió forint lehet.

Nagyon fontos, hogy az igénylő építő, építtető nem köthet olyan kivitelezési szerződést, amely alapján a vállalkozó az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésre alkalmas lakás vagy lakóépület felépítésére és igénylő részére történő átadására köteles.

Ugyanakkor bizonyos feltételek itt is ugyanúgy érvényesek, mint a CSOK-nál:

  • OEP igazolás (180 napos)
  • NAV igazolás
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • nem lehet a másik lakóingatlan tulajdon, kivételt jelentenek a vonatkozó jogszabályban felsoroltak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem