7 °C Budapest

Erre várt a fél ország: megjelentek az új CSOK-rendeletek

2016. február 10. 21:24

Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó, valamint a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló új rendelet szerdán a Magyar Közlönyben.

A Magyar Közlöny szerdai számát IDE KATTINTVA töltheted le.

A Magyar Közlönyben megjelent, csütörtöktől hatályos rendelet alapján lakás vásárlásánál az ingatlan vételára legfeljebb 35 millió forint lehet, és maximum 20 százalékkal haladhatja meg a hitelintézet által megállapított forgalmi értéket.

A csokot a meglévő gyerekek után életkori korlátozás nélkül igényelhetik a párok, gyerekvállalásnál azonban feltétel a házasság megléte, illetve, hogy a házaspár legalább egyike 40 év alatt legyen a kérelem benyújtásakor. A fiatal házaspárok legfeljebb két gyereket vállalhatnak használt lakás vásárlásánál vagy bővítésénél.

A rendelet előírja, hogy a kedvezmény a lakás vételárának megfizetésére vagy a meglévő lakás bővítésének bekerülési költségére használható fel. A kedvezményt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik.

A támogatás szempontjából gyermeknek számít a magzat a várandósság betöltött 24. hetét követően, a vér szerinti vagy örökbefogadott 20 év alatti eltartott, illetve a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulóknál a korhatár 25 év.

A lakás hasznos alapterületének el kell érnie egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, két gyermeknél az 50 négyzetmétert, háromnál a 60 négyzetmétert, négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

Lakás bővítésének minősül a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése, ideértve a tetőtér-beépítést is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az igénylés feltétele, hogy az igénylő büntetlennek számítson, ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása, illetve igazolni kell, hogy az igénylő, együttes igénylés esetén legalább az egyik igénylő minimum 180 napja rendelkezik társadalombiztosítással (legfeljebb 30 nap megszakítással).

Az igénylőnek más lakásban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányada lehet, és vállalnia kell, hogy ő és az a gyermek, akire tekintettel a kedvezményt kérte 10 évig - a meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig - a lakásban életvitelszerűen lakik. Az állam 10 évre jelzálogot jegyez be az ingatlanra.

A fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére (ami örökbefogadás is lehet) előírt határidő egy gyermeknél 4 év, kettőnél 8 év. Ha a fiatal házaspár a gyermekvállalást a határidőig vagy a házasság felbontásának vagy érvénytelenítésének időpontjáig nem, vagy csak részben teljesíti, a támogatást kamatokkal kell visszafizetni.

Lakáscélú bankkölcsönnel rendelkezők a családi otthonteremtési kedvezményt a később született gyermekek után is igényelhetik, ennek összege gyerekenként 400 ezer forint, de ez a hitel törlesztésére kell fordítaniuk.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem