Címke: kgfb (333 cikk)

Pénzcentrum | 2010. december 28. 08:32

Fontos KGFB-infó! Három napunk maradt rá

Az év utolsó napjaiban különösen azoknak az ügyfeleknek kell alaposan ellenőrizniük kötelező biztosításukat, akik az évközi szerződésüket mondták fel a novemberi időszakban. Előfordulhat ugyanis, hogy a felmondás tévedésből mégsem a biztosítási évfordulóra, hanem a naptárira vonatkozik, ami pedig komoly problémákat okozhat az autósoknak jövőre. Az új biztosító kiválasztásáról is december végéig kell intézkednünk.

Pénzcentrum | 2010. december 6. 10:32

K&H: nem annyira kritikus a helyzet, lesz még olcsóbb a kötelező

Bár az idei kötelezőkampányban több biztosító és alkusz is azt jósolta, hogy véget ért a tarifák évek óta tartó csökkenése, a K&H Biztosító szerint korántsem ilyen kritikus a helyzet. A balesetek száma ugyanis - részben a válság, részben a zéró tolerancia hatására - gyorsabban csökken, mint a biztosítási díjaké.

Pénzcentrum | 2010. november 26. 08:32

Naponta kétmilliárd forint mínuszt jelent a biztosítóknak a kötelező-váltás

November elseje óta több mint 1,2 millió autós válthatott már kötelező biztosítást a Netrisk.hu biztosítási portál elemzése szerint, ami - a kampányban mintegy 40%-ot zuhant átlagdíj alapján - legalább 15 milliárd forinttal kurtította meg a biztosítók jövő évi díjbevételeit. Ha a kampány végén szokásos roham nem marad el, december elsejéig naponta további 2 milliárd forint kerülhet ki a biztosítók kasszájából, és maradhat az ügyfelek zsebében.

Pénzcentrum | 2010. november 25. 12:32

A kötelezős bónuszod a cascónál is érvényesíthető

A kötelező felelősségbiztosítás mellett nagymértékben csökken a casco díja is. A biztosító társaságok az idei kampány alatt kombinált akciókkal célozzák meg leendő illetve meglévő ügyfeleiket. Míg kgfb váltással a piacon átlagosan 8 ezer forintot takaríthatunk meg, ez az összeg a Ccasco estén elérheti akár az évi 36 ezer forintot is.

Pénzcentrum | 2010. november 23. 13:02

FBAMSZ: rekordokat döntögetnek az autósok

Utolsó hetébe érkezett az idei kötelező kampány, amelynek során az első három hét tapasztalatai alapján várhatóan rekordszámú autós vált majd biztosítást - rekordmélységű díjakon. Miközben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény hatályba lépése, valamint a pénzügyi felügyelet októberben közzétett körlevele hatására jelentősen nőtt a kgfb-piac transzparenciája, az idei kampány is tartogat olyan új, megoldásra váró fogyasztóvédelmi problémákat, amelyekre a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) mai sajtótájékoztatóján is igyekezett felhívni a figyelmet.

Pénzcentrum | 2010. november 22. 08:32

KGFB: Te még nem váltottál? Erre figyelj az utolsó napokban!

Az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését. Az idei évben - a 40%-os díjzuhanás miatt - tízből kilenc autós találhat magának a meglévőnél kedvezőbb biztosítást, így a portál a kampány zárásáig még mintegy 700-800 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó pillanatban, maga mondja fel régi szerződését, mindenképpen utólag is igazolható módon tegye ezt meg.

Pénzcentrum | 2010. november 19. 16:58

Milliók furikáznak casco nélkül! Ma is érvényes a retro reklám + videó

Minden eddiginél több casco-konstrukcióval jelentkeztek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban a biztosítók, van olyan cég, amely már egy éttermi vacsora áráért kínál éves biztosítási védelmet. A Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára szerint az éles versenyből adódó lehetőségekkel érdemes élniük az autósoknak.

Pénzcentrum | 2010. november 19. 13:44

Kötelező feketelista! Tőlük tart a magyar autós!

A Pénzcentrum.hu olvasói szavazása azt vizsgálta, hogy melyek azok a biztosítótársaságok, amelyekkel akkor sem kötnénk kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szerződést, ha azok adják a legolcsóbb ajánlatot.

Pénzcentrum | 2010. november 19. 05:20

Hiába olcsó a kötelezőjük, náluk akkor sem kötnél? Szavazz!

A kgfb-kampány alatt nem múlik el nap, hogy ne jelenne meg valamilyen színes elemzés a piacról. Ezekből általában meghudhatjuk, hogy mennyire zuhantak az átlagdíjak, az autósok hány százaléka talált olcsóbb kötelezőt, melyik autós mennyit nyert átlagosan, ki takarította meg a legtöbbet, hány éves a legidősebb kötelezőt váltó ügyfél. A biztosítók kommunikációjában már nem első alkalommal jelent meg az az elem, mely szerint az ár mellett a szolgáltatás is fontos az ügyfeleknek. A most indított szavazással arra vagyunk kíváncsiak, hogy melyik biztosítót nem választják az autósok akkor sem, ha ők adják a legolcsóbb ajánlatot. Szavazz Te is!

Pénzcentrum | 2010. november 18. 15:02

Extra szolgáltatások + téligumi-teszt videóval

A biztosítótársaság kötelező gépjármű-felelősségbiztosításával járó díjmentes szolgáltatásainak értéke - helyszíni kiszállás és szerelés, illetve amennyiben szükséges, az autó elszállításának költségei - akár meg is haladhatják a kgfb éves díját.

Pénzcentrum | 2010. november 18. 08:14

Zuhanás! Dugovics Tituszként rántotta magával a cascót a kötelező

A kötelező biztosítások árának rekordmértékű esése magával rántotta a casco biztosítások díját is: az év közben még 90 ezer forint feletti átlagdíj a kötelező kampányban eddig megkötött casco szerződéseknél 40 ezer forintra zuhant vissza.

Pénzcentrum | 2010. november 17. 10:02

A felcsútiaknak 30%-kal drágább a kötelező? Meglepő díjszámítás!

Az idei kampányban átlagosan 40%-kal zuhantak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árai, az átlagdíj alig haladja meg a 15 ezer forintot. Az egyes autósok által kalkulálható értékek között természetesen jelentős szórás tapasztalható, így az idei évben az autósoknak százezres nagyságrendű rétege tapasztalhatja elképedve, hogy a biztosítási kalkulátor legelőnyösebb ajánlatként egy négyjegyű összeget dob ki a számára. Érdemes megvizsgálni, kik az esélyesek idén az ilyen kedvező ajánlatra. Érdekesség, hogy egy felcsúti lakos ugyanolyan paraméterekkel hat biztosítónál is drágábban köthet kötelezőt, mint egy pálmajori.

Pénzcentrum | 2010. november 16. 09:47

Az alkuszok nem tartanak a Mabisz Díjnavigátorától

Nem látnak versenytársat a biztosítási alkuszok a Mabisz által a héten bemutatott Díjnavigátorban. Ha tíz évvel ez előtt hozták volna meg a biztosítók ezt a lépést, talán még versenytárs lehetett volna, de ma már lehetetlen behozni az online alkuszok előnyét.

Pénzcentrum | 2010. november 15. 08:32

40%-os árzuhanás! Ők a kgfb-kampány legnagyobb nyertesei

A K&H Biztosító a legnagyobb nyertese az idei kötelező biztosítási kampánynak. A novemberi kampány félidejében a második helyen az Astra áll, nyomában az MKB Biztosítóval. Bár az Allianz köti a legtöbb új szerződést, a társaság gyakorlatilag ugyanannyi ügyfelet veszített eddig, ahányat nyert. Az árversenyben az Astra Biztosító bizonyult a legolcsóbbnak.

Pénzcentrum/MTI | 2010. november 13. 12:02

KGFB: megjelentek a módosított tarifák

Hét biztosító tette közzé a mai napon a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (kgfb) egyes elemeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteki határozatai szerint, két biztosító a módosítást már az október 30-i eredeti hirdetéskor megtette, igaz nem a mellékletben, hanem a lapok belsejében.

Pénzcentrum | 2010. november 12. 16:58

Aki nem vált kötelezőt, az is kaphat 50% kedvezményt

Akár éves díjuk 30-50%-át is megspórolhatják az Allianznál azok a meglévő ügyfelek, akik nem váltanak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A biztosító nem tesz különbséget a meglévő és az új ügyfelek díjai között, így a hűséges ügyfelek szerződésük felmondása nélkül is az ideinél jóval kedvezőbb kgfb-díjakban részesülhetnek 2011-ben.

Pénzcentrum | 2010. november 12. 12:02

Milliós felügyeleti bírságot kapott az Allianz és az Astra Biztosító, nyolcan vétettek

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nyolc biztosítóval szemben tett ma közzé határozatokat a 2010. október 30-án megjelentetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifák kapcsán. Két biztosítónak bírságot kell fizetnie, hét piaci szereplőnek pedig újból közzé is kell tennie díjtarifájának egyes elemeit november 13-án, a díjhirdetésnél igénybe vett két országos napilapban.

Pénzcentrum | 2010. november 12. 08:47

Bankadónyit spórolhatnánk, ha kötelező lenne átkötni a szerződést

Több mint 26 milliárd forinttal fizethetnek kevesebbet jövőre a hazai autósok kötelező biztosításukra, ha a várakozásoknak megfelelően idén túllépi a 2 milliót a váltók száma. A Netrisk.hu elemzése alapján ennél persze jóval több, legalább 3 millió járműtulajdonos járna jól az átszerződéssel - az elérhető megtakarítás így országosan meghaladja a biztosítókat terhelő bankadó mintegy 39 milliárd forintos összértékét is. Az áresésre jellemző, hogy a flottáknak kínált, elméletileg kedvezményes díjaknál is olcsóbb lehet most az egyénileg megkötött kötelező.

CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem