Címke: adócsalás (85 cikk)

Világgazdaság | 2014. június 19. 08:32

Imádjuk feldobni ellenségeinket, szomszédainkat a NAV-nál

Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harmincezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta.

MTI | 2014. február 25. 17:03

Dicsekedett, hogy milyen jól megy a cég: tízmilliós bírságot kapott

Egy sajtónyilatkozata buktatta le azt a turisztikai nevezetességet is üzemeltetető Somogy megyei kft.-t, amelynek illetékese arról számolt be egy napilapnak, hogy kiemelkedő látogatottságot értek el, amit adatokkal is megerősített - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.

Világgazdaság | 2014. február 19. 10:00

Feketén kölcsönzött munkaerő: idén is lecsap a NAV

Egyre több cég vesz igénybe kölcsönzött munkaerőt. Ugyanakkor az utóbbi években a NAV és a rendőrség több, részben illegális munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégre is lecsapott. Az adóhatóság idén is kiemelt figyelmet fog fordítani ezekre a cégekre.

Pénzcentrum | 2013. december 27. 19:02

Lecsapott a NAV a kamuplázára

Adózatlan termékek után kutatva adóellenőrök, pénzügyőrök szállták meg hétfőn a Budapest XV. kerületében található "szellemplázát".

MTI | 2013. december 5. 18:22

Lebukott az üzletlánc: 430 milliót csaltak el

Adócsaló bolthálózat működtetőire csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): a nyolc megyére kiterjedő ügynek tizenhárom gyanúsítottja van, egy férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

MTI | 2013. november 30. 16:04

Nyolcszázmilliós áfacsalást leplezett le a NAV

Közel 800 millió forint kárt okozó körbeszámlázásos áfacsalást lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - jelentették be a szervezet sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.

Pénzcentrum | 2013. november 28. 12:23

Több százezer liter szeszen ül a NAV

Tavaly 121 milliárd forint értékű pénzügyi- és gazdasági bűncselekményre derített fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A csalásokból 28 milliárd forintnyit sikerült megtéríteni - írta a Világgazdaság.

Pénzcentrum | 2013. november 26. 08:32

Rendőrségi nyomozás kezdődött a NAV ellen

Hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával feljelentéskiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársának, Horváth Andrásnak a feljelentése alapján.

GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem