Címke: árfolyamgát (47 cikk)

Pénzcentrum | 2013. április 30. 10:32

300 alatt várja Matolcsy szavait az euró

Nyolc egymást követő kereskedési napi gyengülés után tegnap határozott erősödést produkált a forint az euróval szemben, igaz estig csak a felét tudta a felértékelődésnek megőrizni. Ma magyar fizetőeszköz további pályáját alapvetően az határozhatja majd meg, hogy milyen információk hangoznak el Matolcsy György második jegybankelnöki sajtótájékoztatóján délelőtt 11 órától.

Pénzcentrum | 2013. április 18. 14:26

Újra 300-nál az euró, gyengül a forint

A hétfői után a tegnapi kereskedés során is igencsak negatívvá vált a nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulat, de a forint mindkét napot meglepően jól (kis gyengüléssel) átvészelte. Megjegyzendő azonban, hogy ugyanez elmondható a térségi devizákra is, így úgy tűnik: a mostani külpiaci hangulat hullámzás és kockázatcsökkentés a mi régiónkat csak korlátozottan érinti. Ma reggel azonban hirtelen gyengülni kezdett a forint Matolcsy György első jegybankelnöki interjújának hatására, amelyben többek között megerősítette, hogy bizonyos bankok kiszorulnak majd a kéthetes kötvényben való pénzelhelyezés lehetőségéből. Ez az érintett bankok számára kamatvágással is felér, így érthető a negatív forintpiaci reakció. A forintgyengülési hullám nyomán az euró jegyzései 297 fölé emelkedtek.

MTI | 2013. április 8. 15:37

Ennyien léptek be eddig az árfolyamgátba

Az idén február végéig a körülbelül 452 ezer jogosult, a devizahitelesek 31 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe, a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya február végén 1152 milliárd forint volt, a teljes devizakölcsön-állomány 37 százaléka - közölte honlapján hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem