Címke: áfa magyarországon (27 cikk)

Csomós Balázs, Kicsák Gergely* | 2022. december 22. 10:00

Hogyan hatnak a magyar gazdaságra a 2010 utáni adóreformok?

A 2010 után végrehajtott magyar adóreform elsődleges céljai között szerepelt a gyors elmozdulás a munkát és tőkét terhelő adók túlzott hangsúlya felől a fogyasztási és forgalmi adók irányába.

Pénzcentrum | 2021. január 7. 11:33

GKI: ennél lényegesen több munkahelyet is meg lehetett volna menteni

A COVID-19 vírus gazdasági hatásai Magyarországon is jelentősek voltak, már az első hullám során több százezer munkahely került veszélybe, illetve szűnt meg. Ennek ellenére a kormány csak visszafogott bértámogatási politikát alkalmazott, amivel - időlegesen - 226 ezer munkahelyet védett meg, nettó közel 50 milliárd forintból. Ez rendkívül kevés ahhoz képest, hogy legalább 835 ezer foglalkoztatott dolgozott a vírushelyzet által leginkább sújtott 29 ágazatban.

Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm