7 °C Budapest

Mindent vissza? - Újragondolja a kormány az egyoldalú szerződésmódosítások ügyét (2.)

2009. július 17. 14:05

Két hónapig csak és kizárólag a PSZÁF előzetes engedélye alapján módosíthatják szerződéseiket a bankok, és megváltoztatják az egyoldalú szerződésmódosításokról szóló, jelen állás szerint augusztus 1-jén hatályba lépő törvényt is. Minderről és más egyéb kérdésekről Bajnai Gordon miniszterelnök egyezett meg ma a Bankszövetség, a PSZÁF és a GVH, valamint tizenhat bank képviselőjével folytatott tanácskozáson. A találkozóra többek között azért volt szükség, mert számos panasz érkezett a bankok ügyfeleknek kiküldött, az egyoldalú szerződésmódosítások lehetséges feltételeit felsoroló oklistákkal szemben. A kormány és a Bankszövetség magatartási kódexet készít, amely a törvénynél pontosabban határozná meg, mikor van lehetősége egy banknak egyoldalú szerződésmódosításra.

Az elmúlt hetekben hosszú "oklistákon" sorolták a bankok azokat a feltételeket, amelyek alapján fenntartják maguknak a jogot az ügyfelekkel kötött szerződések módosítására. Ezekkel szemben számos panasz érkezett különböző fórumokhoz, a Bankszövetség pedig számtalanszor jelezte, hogy elhibázottnak tartja az egyoldalú szerződésmódosításokról szóló törvény jelenlegi változatát.

Kéthónapos moratórium

A kritikákat meghallgatva a mai tanácskozáson Bajnai Gordon miniszterelnök egy kéthónapos moratóriumot javasolt az ügyben, melynek végén módosítják a sok kritikát kapott törvényt, és magatartási kódexet állítanak fel a bankok számára. Utóbbi Bajnai szerint a törvénynél tételesebben fogja felsorolni, mely esetekben módosíthatnak egyoldalúan a pénzintézetek. S hogy a kódex nem marad pusztán egy javaslatcsomag, arról a PSZÁF kibővített jogkör alapján fog gondoskodni, melyet a kormány rendelet formájában fog megadni a Farkas Ádám által vezetett intézménynek.

Kibővített PSZÁF-jogkör

A kormány teljes fogyasztóvédelmi jogkört kíván adni a PSZÁF kezébe, ennek érdekében Bajnai felkérte Farkas Ádámot, hogy bővítsék a felügyelet ügyfélszolgálati és fogyasztóvédelmi kapacitását. A miniszterelnök arra tesz javaslatot, hogy rövid időn belül hozzanak létre a PSZÁF-on belül egy biztosi szerepkört is ennek erősítésére.

Lakásmentő csomag, törlesztő részletek

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sajtótájékoztatón Bajnai megismételte, hogy július 28-ától alkalmazniuk kell a bankoknak az állam által felkínált készfizető kezesség lehetőségét, amelyről a lakásmentő csomag keretében határozott a bajba került lakáshitelesek javára. Beszélt arról is, hogy témavizsgálatot indíttatnak a PSZÁF-nál annak érdekében, hogy felmérjék, a bankok szabályszerűen járnak-e el az árfolyammozgásoknak a hitelek törlesztőrészleteiben történő érvényesítésénél.

A Bankszövetség véleménye

Felcsúti Péter, a Bankszövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy a bankok számára nehezen alkalmazható törvényt az egyoldalú szerződésmódosításokról egyelőre parkolópályára teszik. A lakásmentő csomag kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy érzékeny a határvonal a segítség, a támogatás és a felelőtlenség eltűrése között, ezért gyakran nehéz eldönteni, mi jelent ésszerű támogatást az átmenetileg bajba jutottaknak, és miként biztosítható az erkölcsi kockázat kikerülése. A kormány programja azonban szerinte korrektnek tekinthető ilyen szempontból is, és kiegészíti azokat az intézkedéseket, amelyeket a szorult helyzetbe került hitelesek megsegítése érdekében tettek meg eddig is a bankok.

KKV-hitelezés

A találkozón szóba kerültek azok az állami programok is, amelyek a kkv-k hitelhez jutásának megkönnyítését szolgálják. Bajnai bejelentette: a kormány egyeztetéseket folytat e programok hatékonyságának javítása érdekében. Felcsúti szerint a kormányzati programokban való részvétel a bankok számára néha technikai akadályokba ütközik, ám mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hitelre szoruló és hitelképes kkv-k problémamentesen juthassanak hozzá e forrásokhoz.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm