17 °C Budapest

Magyar nyugdíjrekorderek: ki a legidősebb, mennyit kap a leggazdagabb?

Pénzcentrum
2014. július 22. 05:30

Több tízezer 90-100 éves nyugdíjas él Magyarországon. Sőt, a legidősebbek között szép számmal képviseltetik magukat a 100 felettiek is, így a legmagasabb kort megélő magyar (egyben a legidősebb nyugdíjas) 110 éves. Ugyanakkor a legmagasabb, közel 870 ezer forintos nyugdíjat valószínűleg nem ők kapják: több százezres ellátást csak a 70-es évek után nyugdíjba vonultaknak folyósítanak.

Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulásuk után már csak pár évük marad élvezni a nyugodt, időskori éveket. Pedig a számok egészen mást mutatnak. Ma ugyanis egy 65 éves férfi még 14,3 évig él, egy vele egyidős nő pedig még 18,3 évre számíthat. Ráadásul ez az időtáv folyamatosan növekszik. Természetesen nagyon sok mindentől (lakóhely, végzettség, életmód) függ, hogy aktív éveink után mennyi ideig fogunk még élni, ugyanakkor a statisztikákból látható, hogy bizony jócskán alulbecsüljük azt, hogy hány évig kell majd a nyugdíjunkból megélnünk.

KATTINTS! Külföldön dolgozol? Szinte biztos a luxusnyugdíj

110 éves rekorder: egy fél évszázad év nyugdíjasként?

Habár a magyarok várható élettartama az uniós országok többségétől jelentősen elmarad, azért igen szép számmal élnek hazánkban is 90, sőt 100 év feletti nyugdíjasok is. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) lapunk kérdésére elmondta, hogy 2014. januárjában 561 olyan nyugdíjasnak folyósítottak ellátást, aki már elmúlt 100 éves.

FRISS! Kitálalt a termékbemutatós: így verik át a nyugdíjasokat

A legidősebb ellátott pedig 110 éves, ami azt jelenti, hogy az igen szép kort megélt illető körülbelül fél évszázada lehet nyugdíjas (természetesen attól függően, hogy mikor mikor nyugalmazták). 109 és 107 éves ellátott egy-egy él az országban, míg ketten is vannak, akik 108 évesek. Kereken 100 évesek a januári adatok szerint pedig 252-en vannak - tudta meg a Pénzcentrum.hu.

Igen szép számmal képviseltetik magukat a kilencvenes éveiket taposó nyugdíjasok is: közel 38 ezer fő azoknak a száma, akik 1915 és 1924 között születtek. Ők egyébként az összes öregségi nyugdíjban részesülőknek a két százalékát teszik ki, és az átlagnál valamivel magasabb (118 ezer forintos) ellátás folyósítanak részükre.

Ahogy a fenti grafikonból is látszik, a nyugdíjasok legnagyobb hányadát (44%) a 60-69 évesek teszik ki 900 ezer fővel, őket a 70-79 évesek követik 720 ezer fővel (35%). A 80-89 éves ellátottak száma pedig 310 ezer fő (15%) felett van - tudtuk meg a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól.

870 ezer forintos csúcsnyugdíj: tényleg van ilyen?

A demográfiai változások, a lakosság várható élettartamának folyamatos növekedése (és így a társadalom elöregedése) miatt egyre sürgősebb reformra szorul a magyar nyugdíjrendszer is. Sokakat aggaszt, hogy mennyi pénzből és hogyan fognak megélni aktív éveik után. Egy közelmúltban megjelent kutatás szerint például a magyarok kétharmada arra számít, hogy a várható nyugdíja sokkal kevesebb lesz, mint jelenlegi jövedelme. A lakosság közel fele pedig úgy véli, ez egyáltalán nem lesz elegendő a megélhetéshez.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

KATTINTS! Exportnyugdíjasok tízezrei élnek a magyar kasszából külföldön

A statisztikák alapján a félelmek egyáltalán nem alaptalanok: az átlagos öregségi nyugdíj összege 115 786 forint volt az idei év elején - mondta el az ONYF lapunk kérdésére. Érdemes figyelembe venni egyébként azt is, hogy a nemek között is jelentős eltérés mutatkozik az átlagos folyósítások összegében. Habár a nyugdíjas nők jelentősen felülreprezentálják a férfiakat (akik az összes ellátottnak mindössze 38 százalékát teszik ki), minden korcsoportban érezhetően kevesebb nyugdíjat kapnak. Míg a férfiaknak átlagosan 126 ezer forintot folyósítanak havonta, addig a nőknek mindössze 110 ezer forintot. A legnagyobb nemek közötti eltérés a 95-94 évesek korcsoportjában mutatkozik: amíg az ilyen korú férfiak 135 ezer forintot kapnak átlagosan, addig a velük egyidős hölgyek 112 ezer forintot.

Ráadásul a nyugdíjasok többségének (54%) folyósított ellátás összege még a 116 ezer forintos átlagot sem éri el: több mint 1,1 millióan vannak, akiknek 50 és 99 ezer forint közötti nyugdíjból kell havonta megélniük. Az ellátottak valamivel több mint negyede pedig 100 és 149 ezer forinti összeget kap minden hónapban. 200 ezer forint feletti összeget a nyugdíjasok 4,4 százalékának, közel 90 ezer főnek juttatnak. A legmagasabb nyugdíjat viszont feltehetőleg nem a legidősebbek kapják, hiszen ilyen több százezer forintos ellátást nem folyósítanak olyanoknak, akik 1970 előtt vonultak nyugdíjba. A januári adatok szerint a csúcsnyugdíj pedig közel 870 ezer forint, ami csaknem 7,6-szorosa az átlagnak.

Tetszett a cikk? Lájkold a Pénzcentrum.hu Facebook-oldalát, hogy ne maradj le a legfontosabb hírekről!

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem