16 °C Budapest

Ezek a legtutibb munkahelyek Magyarországon

2011. március 6. 09:02

Kihirdették azon cégek listáját, melyek a legjobb választást jelenthetik a pályakezdőknek álláskeresés esetén. A listán szereplő győztes vállalatok a fizetés vonzósága mellett a hírnév és a sikeresség tekintetében térnek el leginkább társaiktól. Ám ha arról van szó, hogy általában milyen szempontok szerint választ munkahelyet a legújabb diplomás nemzedék, sokkal inkább előtérbe kerül a szakmai fejlődés, a csapatmunka valamint az életvitel egyensúlya. A kutatásból kiderült az is, hogy a pályaválasztók körében a vállalatok márkanevének értéke továbbra is egyértelmű húzóerő.

A Figyelő, az Aon Hewitt és az AIESEC Magyarország Munkáltatói Márka Kutatásából kiderül, hogy hol érdemes elkezdeni egy pályakezdőnek a karrierjét. A kutatás célja az volt, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanulók, továbbá a pályakezdők és a már több éves munkatapasztalattal rendelkezők munkaerőpiacról alkotott véleményét feltérképezze. A kérdőíveket 33 ezren töltötték ki, köztük 8 ezer diplomás pályakezdő, akik több, mint 230 vállalatot értékeltek: pontos képet adtak a vállalatok ismertségéről, vonzóságáról és megkülönböztető jellemzőikről, munkaerő-piaci versenytársaikról, továbbá versenyelőnyeikről és egyedi vonásaikról.

A diplomás pályakezdők véleménye alapján jött létre a számukra leginkább csábító öt Legvonzóbb Vállalat listája, mely azt mutatja, hogy mely vállalatoknál tudják leginkább elképzelni a jövőjüket. A Legvonzóbb Vállalat lista alapján a pályakezdők szemében az Audi, a Mol, a Nestlé, a L'Oreal és a Mercedes az a munkahely, ahol a legszívesebben elkezdenék felnőtt életüket.

 


A kutatás eredményei alapján összeállított fő rangsor, a KarrierStart Top Vállalatok listája a pályakezdők szimpátiája mellett a cégek által biztosított valós lehetőségeket is figyelembe vette az értékelésnél és az eredményeket a legnépszerűbb nyolc szakmai területre vonatkozóan mutatja meg (egészségügy, értékesítés, informatika, könyvvizsgálat, logisztika, marketing, műszaki és pénzügy). A felmérés alapján a legjobbak közé tartozik a Teva Gyógyszergyár, a Coca-Cola, a Hewlett Packard, az Ernst&Young, az Audi, a Bosh és a MOL - az egyes szakmák végzőseinek leginkább ezeket a cégeket érdemes megcélozniuk az eredmények alapján.

 


Az összeállításból kiderül, hogy a vonzó fizetést és a megbízhatóságot tartják leginkább szem előtt a munkahelyválasztáskor az utolsó éves hallgatók és a frissen végzettek egyaránt, ám a javadalmazás és a stabilitás egyben a legmegosztóbb kategóriává válnak a vállalatok osztályozása során. A felmérés eredményei közül kiemelhető, hogy egyes iparágak vállalatait tipikusan "büntették" a pályakezdők: kiszorultak a korábban jóval populárisabb hipermarketek és kereskedelmi láncok, csakúgy mint a bankszektor képviselői és a biztosítótársaságok. A kutatásból kiderült az is, hogy a listákat vezető cégek részben máshova helyezik a képzés hangsúlyait az országos átlaghoz képest. A számítástechnikai, valamint kommunikációs és prezentációs készségek fejlesztése például egyik győztes vállalatnál sem szerepelt a három legfontosabb képzési terület között. Jellemző, hogy a topvállalatok körében nagyobb arányban véglegesítik a gyakornokokat, mint az országos átlag (50, illetve 35 százalék). Ennek oka lehet, hogy ezeknél a cégeknél alaposabb a jelentkezők szűrése, másrészt az átlagban olyan cégek is benne vannak, akik a gyakornokokra folyamatosan cserélhető, olcsó munkaerőként tekintenek.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Történetének legnagyobb bónuszait fizeti ki az Audi: másfél havi bérnek megfelelő bónuszt kapnak kézhez a győri üzemben dolgozók (is) májusban.

Az Audi 42 ezer németországi alkalmazottjának átlagosan 6.513 euró, az átlagkereset másfélszeresének megfelelő jutalmat fizet 2010-es eredményéből. A jutalomalap összesen 277 millió eurót tesz ki.

Hasonlóképpen nagyjából másfél havi bérnek megfelelő jutalmat fizet az Audi brüsszeli és győri üzemei alkalmazottainak is.

"Az Audi Hungaria Kft. munkatársai május elején kapják kézhez a másfél havi fizetésnek megfelelő pénzjutalmat" - mondta a kisalfold.hu-nak Czechmeister Mónika.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem