19 °C Budapest

Nem tudunk megtakarítani, van aki nem is akar!

2010. április 28. 05:20

Alig minden negyedik embernek van megtakarítása! A hazai lakosság megtakarításokkal kapcsolatos attitűd- és véleményváltozását vizsgáló legújabb mutató, a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index szerint jelenleg a magyarok mindössze egytizede tervez félretenni a következő évben. Ez önmagában is, de régiós összehasonlításban még inkább szomorú eredmény, amin a Raiffeisen Bank szemléletformáló programokkal próbál változtatni. Kíváncsian várjuk az eredményeket.

Hazánkról már több, egymástól független felmérés is megerősítette, hogy a pénzügyi kultúránk nemzetközi összehasonlításban meg sem közelíti a kívánatos mértéket. A lakosság nyolcvan százaléka már rendelkezik bankkapcsolattal - ez a környező országokkal összehasonlítva negyedik helyre elegendő - ezen belül azonban inkább a hitelek dominálnak, mint a különféle megtakarítási termékek: előbbinél második, utóbbinál csak a 7-8. helyre szorulunk a többi ország rangsorában - nyilatkozta Bacher János, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón.

Magyarázatul szolgálnak erre azok a felmérési eredmények is, melyek szerint különösen kevés ismerettel rendelkezünk magukról a megtakarítási termékekről, a pénzügyeinkkel kapcsolatos döntéseket általában megfelelő háttérismeretek, a kockázatok mérlegelése nélkül hozzuk meg.

Ezen a helyzeten kíván változtatni a Raiffeisen Bank MegtakarítOK címet viselő pénzügyi szemléletformáló programja, melyet a GfK Hungária Piackutató Intézettel, valamint a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületével (FOME) karöltve hívott életre.

A program egyik sarokpontját jelenti a most először elkészített, és publikált Megtakarítási Index, ami ezentúl negyedévente frissül.

Mit tud az új index

Idén márciusban ezer, 15-69 év közötti magyart kérdeztek meg a GfK kutatói megtakarítási szokásaikról. A felmérés során szándékosan nem definiálták a megtakarítás szó jelentését, így mindenki azt értett alatta, amit akart - így előfordulhatott, hogy életbiztosítását, nyugdíj-előtakarékosságát egyesek megtakarításnak vettek, mások nem.

Az index négy részindexből tevődik össze, melyek külön-külön 0-100 közötti értéket vehetnek fel, számtani átlagukból pedig megkapjuk a Megtakarítási Index aktuális negyedéves értékét.

Az egyik ilyen részindex a jelenlegi megtakarítási képességé, amely a megtakarításokkal rendelkező háztartások arányát fejezi ki. 100 pontot akkor vehet fel, ha mindenkinek van megtakarítása a célcsoporton belül, nullát értelemszerűen akkor, ha senkinek. A mostani adatfelvétel során az index 23,2 pontot ért el, vagyis a felnőtt lakosság kevesebb, mint negyede rendelkezik csak megtakarítással.

Az elmúlt 10 év statisztikáit figyelve 2004-ben volt a legmagasabb a hazai megtakarítási arány, akkor 37 százalék volt, a mélypontot pedig 2008-ban érte el, amikor kevesebb, mint minden ötödik magyar érezhette magát megtakarításai biztonságában.

A második részindex, a megtakarítási szerkezet indexe a megtakarításokkal rendelkezőket bontja szét aszerint, hogy milyen stratégia mentén tesznek félre. Értéke annál magasabb, minél magasabb a banki megtakarítási termékek aránya a pénzügyi szektoron kívüli megtakarításokhoz képest. Ilyen szempontból tehát az ingatlanba, műkincsekbe, aranyba stb. fektetők lefelé húzzák az index értékét, mivel ezek nem banki termékek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A banki megtakarítások között is különbséget tesz azonban az index azok kockázata, és várható hozama függvényében. Minél kockázatosabb termékbe (értékpapír, pénzügyi befektetés, életbiztosítás, nyugdíjpénztár) fektet a többség, annál magasabb az index értéke, szemben a készpénzzel, vagy bankbetéttel.

A négy részindex közül ez kapta a legmagasabb, 62 pontot, ami tehát azt jelzi, hogy inkább a pénzügyi szektorban tartjuk pénzünket, és nagyon kicsi azok aránya, akik készpénzben, vagy nem banki megtakarításban gondolkodnak. A pénzügyi kultúra fejlődésével azonban még van lehetőség az index értékének emelkedésére, mivel még mindig a bankbetét dominál (50%) a megtakarítási formák között. A fogyasztói bizalom emelkedésével azonban a kockázatvállalási kedv is növekedhet.

A harmadik részindex már a jövőbeli kilátásokat firtatja, egyfajta bizalmi indexként is felfogható. A jövőbeli megtakarítási várakozások indexe az elkövetkező 12 hónapban várt jövedelemváltozással, illetve ugyanezen az időtávon a megtakarítások összegében várható változásokkal kapcsolatos előrejelzéseket összegzi. A maximumot, azaz száz pontot akkor veheti fel, ha mindenkinek nő a jövedelme és a megtakarítása is, nullát pedig akkor, ha mindkettő csökken a következő 12 hónapban. Az idei első negyedéves 26,8 pont alapján meglehetősen szkeptikusak vagyunk a jövőbeli megtakarítási lehetőségeket illetően. A megkérdezettek 70 százaléka számít ugyanis megtakarításainak csökkenésére, 67 százalék pedig jövedelmében is csökkenést vár. Mindössze 9-10 százalék számít arra, hogy kedvezően alakul anyagi helyzete.

Bacher János azonban hozzátette, hogy a lakosság hajlamos a kríziseket túlreagálni véleményében. Ha a makroadatok közül a munkanélküliség nem növekszik tovább, és folytatódik a reáljövedelmek emelkedése, az index jelentősebb javuláson mehet át.

Az utolsó részindex, a megtakarítási attitűd indexe a lakosság bankokba vetett bizalmát, a megtakarítások képzéséhez alkalmas helyzetről alkotott véleményt vizsgálja. A válaszok alapján az emberek kevesebb mint fele (45%) bízik csak a bankokban, míg bankellenesnek kevesebb, mint negyedük mondható. Ennek ellenére még a bankokkal elégedetlenek közül is sokan belátják, hogy pénzük jobb helyen van náluk, mint otthon, 20 százalékuk azonban ennek teljesen ellentmond.

Megdöbbentő azonban a megtakarítások képzésével kapcsolatos attitűd: mindössze 3 százalék hiszi úgy, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet kedvez a megtakarításoknak, 80 százalék azonban kifejezetten cáfolja ezt.

Összegezve, a Megtakarítási Index 39,2 pontot ért el tehát az első negyedévben, ami rendkívül alacsonynak mondható. A nemzetközi összehasonlításban is gyenge eredményre magyarázatul szolgál a lakosság viszonylag magas eladósodottsága, főleg lakáshitel formájában. Ezért érintette a válság is különösen súlyosan a magyar lakosságot, hiszen megtakarítások hiányában az emelkedő hitelterhekkel, és a csökkenő reáljövedelemmel szemben tehetetlenné váltak.

Te mire költenél egy millió forint nyereményt?

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem