28 °C Budapest

Már el is indult a hitel- és lízingválasztó program!

2010. április 2. 14:32

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a lakossági ügyfelek tájékozódását segítő hitel- és lízingválasztó programot indított el honlapján (www.pszaf.hu). Az első lépcsőben mintegy 50 pénzügyi vállalkozás 400 konstrukciója vált elérhetővé és összehasonlíthatóvá az ingatlanlízing, fogyasztási és jelzáloghitel, a megtakarítás fedezete mellett nyújtott kölcsön és a hitelkártya termékeknél. Rövidesen sor kerül a pénzügyi vállalkozások gépjármű- és számlahiteleinek közzétételére is, 2010 júliusában pedig a hitelintézetek (így a kereskedelmi bankok) több tízezer lakossági hitel- és lízingkonstrukciója is megismerhető lesz a rendszerben.


Az ügyfelek pontosabb tájékoztatását szolgálja, hogy az új internetes termékválasztó programba miniszteri rendeletek előírása alapján kötelező adatokat szolgáltatniuk az érintett pénzügyi intézményeknek - szemben az eddigi, önkéntes információközléssel. Ha a pénzügyi intézmények által közölt kondíciók esetleg jogszabályba ütköznek - például az adott hiteltípus előtörlesztési díjának mértéke magasabb a 2010 márciusától törvényben előírt maximumnál - az adatszolgáltatás alapján a Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálatot is indíthat.


A termékválasztó programban a hitelek, lízingkonstrukciók mellett az ügyfelek a választást megkönnyítő fogyasztóvédelmi információkat, pénzügyi szótárt, mérlegelendő szempontokat és figyelemfelhívásokat is találnak. Azoknak, akik nem tudják, hogy pontosan milyen típusú terméket keresnek, a döntést megkönnyítendő, több lépcsős segítő program áll rendelkezésre. Ha pedig egy ügyfél számára több konstrukció jellemzői tűnnek megfelelőnek, a kiválasztott termékek összehasonlítását külön alkalmazás segíti.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 21:13
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős mi...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 9. 08:18