22 °C Budapest

Gyermekek eszik le a szülők cafeteria keretét

Pénzcentrum
2010. március 11. 11:32

Már közel 400 oktatási intézménnyel fizethetik a szülők a gyermekük menzájának díját. Az önkormányzatok ezzel kívánnak könnyíteni a szülői terheken, van olyan budapesti került, ahol az összes óvodában és iskolában - írja a Napi Gazdaság.

Az országban egyre több helyen, már közel 400 oviban és iskolában lehet meleg étkezési utalvánnyal kiegyenlíteni a menza díját. Budapest XVII. kerületében például az összes ilyen intézményben fennáll a lehetőség - írja a lap.

A témában Riz Levente, a kerület polgármestere elmondta, hogy az új lehetőség nagy sikert aratott a szülők körében. A bevezetést követő első hónapokban már a szülők több mint fele meleg étkezési utalványaival fizette ki gyermeke étkezését.

Így azoknak a szülőknek is megérheti a cafeteria keret meleg étkezési utalványokra költése, akik ugyan nem járnak napközben éttermekbe, de a gyermekeiket olyan oktató-nevelő intézménybe járatják, ahol lehetőség van a nappali menza utalványban történő fizetésére.

Egy ilyen lehetőség kiválthatja egyrészt a magánszemélyek azon döntését, hogy a jelenleg magasabb adózású, például hideg étkezési utalványok helyett a (havi bruttó 18 ezer forintig) csupán 25%-os adóterhet viselő meleg étkezési utalványt válasszák. Másrészt azt a lehetőséget is kínálja, hogy az azonos adóterhelés alá eső jövőbeni önkéntes pénztári megtakarításaikat inkább a család jelenbeli fogyasztására fordítsák.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?