28 °C Budapest

Hogyan, miből és kitől kapunk majd nyugdíjat?

Pénzcentrum
2010. március 19. 11:32

A Portfolio.hu és a társszervező NYIKA ezért a 2006-ba megrendezett, komoly szakmai visszhangot és elismerést kiváltó nyugdíjkonferenciája után 2010-ben ismét összehozza a nemzetközi és hazai nyugdíjszíntér elméleti és gyakorlati szakembereit, jogalkotókat, jogalkalmazókat és döntéshozókat, teret engedve a szakmai álláspontok ütközésének a rendszer átalakításának minden fontos - társadalmi, jogi, gazdasági és tőkepiaci - aspektusával kapcsolatban.


A konferencia célja, hogy a téma jelentőségének megfelelően felvonultassa az eltérő nyugdíjszakmai koncepciókat és bemutassa az aktuális európai nyugdíjreform példákat, és feltárja mindezek piacra, szolgáltatókra gyakorolt hatásait is. A rendezvény első napján a NYIKA átfogó tudományos eredményeit és elismert nemzetközi szakértők álláspontját mutatjuk be, a második napon pedig főként a második pillérrel, valamint az öngondoskodással kapcsolatos kérdéseket tárgyaljuk elismert hazai és külföldi szakemberek részvételével.
A rendezvénnyel nem titkolt szándékunk, hogy a Portfolio.hu hasábjain évek óta folyó szakmai vita a legmagasabb szintre emelkedve továbbra is hozzájárulhasson a hazai nyugdíjrendszer átalakításának folyamatához.


Fókusztémáink lesznek:

• A nyugdíjrendszer kihívásai
• Alternatív nyugdíjstratégiák, nemzetközi tapasztalatok
• A magánnyugdíjrendszer intézményi reformja
• Kihívások a vagyonfelhalmozásban
• Garanciák, életciklus-modellek és járadékszolgáltatás
• Hogyan alakulhat ki aktív öngondoskodás a társadalomban?


Előadók | Részletes program | Árak | Jelentkezés

Az esemély legfontosabb paraméterei:

Időpont: 2010. március 25-26. csütörtök-péntek (9:00-17:00)
Helyszín: Hilton Budapest WestEnd (1062 Budapest, Váci út 1-3.


Részvételi díjak:

A konferencia kétnapos, ezért a részvételi díjak a következőképpen alakulnak:

• csak az 1. napra: HUF 4,990 + ÁFA / fő.
• csak a 2. napra: HUF 47,900 + ÁFA / fő.
• mindkét napra: HUF 49,900 + ÁFA / fő.

A részvételi díj tartalmazza a konferencia dokumentációját, büféebédet, kávészüneteket. A konferencia két nyelven, angol-magyar szinkrontolmácsolással zajlik.

Kedvezmények:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

• 10% kedvezmény 2 fő esetén
• 20% kedvezmény 3 vagy több fő esetén

A helyszínen új regisztráció már nem lehetséges, csak az előzetesen bejelentkezett vendégeink részvételére számítunk.

Előadók | Részletes program | Árak | Jelentkezés

További információ a rendezvénnyel kapcsolatban:

Tartalmi kérdésekben: Somi András, szakértő, tel.: 428-9062, e-mail: somi@portfolio.hu,

Szponzorációs lehetőségek: Agócs Balázs, értékesítési vezérigazgató-h., tel.: 327-4088, e-mail: agocs@portfolio.hu,

Szervezés, lebonyolítás, általános információk: Benkő András, rendezvénymenedzser, tel.: 327-4086, e-mail: benko@portfolio.hu

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?