21 °C Budapest

Durván lehúzták az alkoholista sztárt: kocsit vettek a hitelkártyájával

2009. május 10. 10:02

Rájár a rúd a 41 éves volt angol válogatott csillagra, Paul Gascoigne-ra. Nem elég, hogy az újságok sportrovatából néhány alkoholmámoros év során a címlapokra került, a mára több rehabilitációs programon keresztülment legendának ellopták el az egyik hitelkártyáját, aminek terhére egy Mercedest vásárolt a tolvaj.

A fél éve tiszta, sőt a közelmúltban egy jótékonysági mérkőzésen is részt vett ikont felbőszítette az eset. A sportoló már értesítette a rendőrséget a kártyacsalásról és a jogi képviselőjét is felkérte az ügy kivizsgálására.

A tolvaj a hitelkártyát használta az önrész befizetésére és ezt a kártyát terhelték a havi törlesztőrészletekkel is. A csaló 10 ezer fontos (3,2 millió forintos) adósságot akasztott a híresség nyakába, amikor megvásárolta az ominózus fekete Mercedest.

A 41 éves Gazza számlájáról már többhavi részletet levontak, mire észrevette az esetet. Az első törlesztők levonásakor - enyhén szólva - nem volt olyan állapotban, hogy a pénzügyeivel foglalkozzon, a rehabilitációt követően derült ki az eset.

"Nagyon meglepődtem, amikor a papírokból kiderült, hogy egy olyan autót törlesztek, amelyet még sohasem láttam, nem is vezettem. Nagyon komolyan veszem ezt az ügyet, a rendőrség és a jogászaim már kezelik az esetet. Eltökélt vagyok, mindenképpen visszaszerzem a pénzem!" - kommentálta az esetet Gascoigne.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem