Utolsó hajrá a lakástámogatásokért

2009. április 8. 10:35

A gyerekek után járó lakásvásárlási kedvezmény (a szocpol és a félszocpol), valamint az állami kamattámogatás július 1.-től való "felfüggesztése" miatt előrehozott vásárlások arányosan nagyobb mértékű visszaesést generálhatnak az év második felében - állítják az Otthon Centrum szakértői. Szűk három hónapja marad annak, aki lakásvásárlás vagy hitelfelvétel esetén élni szeretne még a kedvezményekkel.

A lakástámogatások várható júliusi felfüggesztésére normális piaci környezetben hatalmas rohamra lehetne számítani az addig hátralévő hetekben. A válság valószínűleg tompítani fogja ezt a hatást, az előrehozott vásárlásokkal elérhető megtakarítások miatt mindenképpen növekvő érdeklődésre kell számítani a bankoknál és az ingatlanirodákban. Márciusban a lakáspiac amúgy is az éledezés jeleit mutatta, így lehet, hogy akár éves viszonylatban is a legélénkebb hónapokra kell felkészülniük a piaci szereplőknek.

"Nagyon jelentős az a réteg, aki a folyamatosan csökkenő lakásárakról szóló híreket hallva, jobb üzlet reményében egyelőre kivárt a vásárlással. Ők jelenhetnek meg nagy számban a következő szűk három hónapban, hiszen az elérhető kedvezmények megvonása nagyobb jelentőségű lehet, mint a jövőben esetlegesen realizálható árkedvezmény." - hangsúlyozta Kühne Kata, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezető igazgatója.

A megszorító intézkedések hatására júliustól ugyanakkor nagy visszaesésre lehet számítani a lakáspiacon. Aki részesülni szeretne az akár több millió Ft vissza nem térítendő támogatásokból, illetve az alacsonyabb törlesztőrészletből - bizonyos esetekben még a piaci forinthitelnél jóval olcsóbb, de kockázatosabb devizahitelekkel összehasonlítva is havi több ezer forintos megtakarítást lehet elérni -, annak június 30-áig be kell nyújtania hitelkérelmét - hívja fel a figyelmet az Otthon Centrum.

A gyerek után járó lakásvásárlási kedvezmény (szocpol) esetében egyértelműen meghatározható a gyermekes családok jövőbeni vesztesége. Újépítésű lakás vásárlása vagy építése esetén egy gyerek után 900.000 Ft, két gyerek után 2,4 millió Ft, három után pedig 3,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatás jár a jelenlegi szabályozás szerint. Használt lakás vásárlásakor, vagy bővítésekor pedig a mostani támogatás ennek a fele. A szocpol a születendő, maximum 2 gyerek vállalásakor, megelőlegezve is felvehető, emellett pedig a hitelnyújtó bankok által elvárt önerőként is szolgálhat.

"Ez a támogatási forma az elmúlt években jelentősen ösztönözte a lakásvásárlás előtt álló fiatal családokat. A szocpol, mint önerő megszűnése pont ezt a leginkább rászorult vásárlói réteget fogja kiszorítani a lakáspiacról, ugyanakkor minden bizonnyal csökken a kockázatos hitelek száma is." - mondta Kühne Kata.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hitelfelvevők 18-20%-a vette eddig igénybe a megszüntetendő állami támogatások valamelyikét az Otthon Centrum Hitel Center tapasztalatai alapján. "Sokan számítottak ezekre a kedvezményekre a lakásvásárlásnál, akik most vagy nem tudnak ingatlant venni, vagy csak a tervezettnél olcsóbbat. A lakosságon kívül az építőipari vállalkozások számára is hátrányos lesz a rendelkezés, s várakozásaink szerint az ingatlanpiac további szűkülését okozza majd." - tette hozzá Kühne Kata.

Az állami kamattámogatásos forinthiteleket tavaly október óta a válság tette versenyképessé az addig kedvezőbb svájci frank alapú hitelekkel szemben. A támogatás megszűnésével ugyanakkor újra a devizahitelek felvétele lehet az egyetlen ésszerű megoldás a lakásvásárlók döntő többségének. Kérdés azonban, hogy a válság mennyire tartósan tette bizalmatlanná a hitelfevevőket a forintnál mindenképpen kockázatosabb, az árfolyamváltozások által kiszámíthatatlan svájci frank és euró irányában.

Az állami kamattámogatásnak két típusa van: a jelzáloglevél kamattámogatás, illetve a kiegészítő kamattámogatás. Az előbbit lényegében minden magyar állampolgár, illetve jogszabályban szabályozva, támogatott külföldi magánszemély igényelheti, akár új, vagy használt lakás vásárlására, építésére, bővítésére. Kiegészítő kamattámogatásra pedig a házaspárok, illetve gyermeküket egyedül nevelők jogosultak új lakás építése vagy vásárlásakor, 30 millió forintos értékhatárig. A támogatott hitel összege új lakás esetében 15, használtaknál pedig 5 millió Ft. A piaci kamatozású és az államilag támogatott forinthitelek kamatai, és így havi törlesztőrészletei között jelentős különbség van; új lakás vásárlása esetén, 20 évre felvett 5 millió forintnál a havi törlesztőrészletet tekintve mintegy 35-40%-kal, összességében kb. 20 ezer forinttal alacsonyabb a havi teher támogatott hitel esetében.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem