Mint már arról mi is beszámoltunk, a 2008-as év talán egyedül az arany számára volt kedvező, hiszen a nemesfém ára éves átlagban, 7 év sorozatát követve ismét emelkedni tudott. Elemzők szerint ez idén sem lesz másként.
A svájci UBS nemrégiben módosított előrejelzésén az arany éves átlagárát illetően, látva a befektetők kitörő lelkesedését a nemesfém iránt. A befektetési bank elemzői szerint 2009-ben unciánként akár 1000 dollárra is rúghat a tömbarany ára, szemben a korábbi 700 dolláros előrejelzésükkel.
Szakértők szerint idén akár a 2007-es mennyiség duplájára is nőhet a befektetési arany iránti kereslet, hiába erősödik a dollár, csökken az olajár és oldalaz az infláció, mely tényezők általában gyengíteni szokták az arany kurzusát.
Hasonlóan magasabb árat jósol az UBS 2010-re is, bár addigra azt remélik, hogy a válságból is kilábalás indulhat, ami azért csökkenteni fogja az arany iránti lázat.
Az ezüst esetén szintén korrigált prognózisán a bank, 14,74 dolláros unciánkénti árat jósolva 2009-re, és 12,80 dollárt 2010-re.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az UBS egyik vezető elemzője, John Reade a Telegraphnak elmondta: a tömbarany iránti kereslet az elmúlt hat hónapban rekord mértékűre duzzadt, mivel a befektetők egyfajta mentsvárat látnak a nemesfémben.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







