A tervezett beruházásoknak köszönhetően rövidesen óriási változásokon mehet keresztül Szocsi városa. A Fekete tenger partján fekvő település eddig is népszerű turistacélpontnak számított, de még inkább a figyelem középpontjába került mióta elnyerte a 2014-es Téli Olimpia rendezési jogát.
Vlagyimir Putyin Oroszország miniszterelnöke a sikeres pályázatot követően 12 milliárd dolláros (2520 milliárd forintos) kormányzati támogatásról biztosította a várost. Ebből a keretből a tervek szerint egyaránt jut majd az infrastruktúra fejlesztésére és a létesítmények felépítésére.

Az olimpiai játékoknak otthont adó város hihetetlen fejlődés elé néz. A városfejlesztés mellett az oroszok tervei között szerepel egy a sportolók minden igényét kielégítő olimpiai falu kialakítása. A város repülőterének átalakítása már megkezdődött, az új légikikötő alkalmas lesz a megnövekedett forgalom kiszolgálására.
A tervek szerint a vasút és a majdani metróhálózat nagyban elősegíti az ide látogató szurkolóknak az egyes helyszínek megközelítését. A sportolók szálláshelye mellett kialakításra kerül egy olimpiai park és egy nemzetközi sajtóközpont is.
Az oroszok a turizmus további élénkülésére számítanak a régióban, a korszerű létesítményeknek várhatóan szép számban vonzzák majd a téli sportok szerelmeseit. A Kaukázus tövében található tradicionális üdülőváros rövidesen új fényében tündökölhet.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







