12 °C Budapest

Újabb összeomlás fenyeget: veszélyben a beteg gyermekek jövője

2016. szeptember 29. 09:04

Kevés az orvos és nincs elég ágy a magyarországi kórházakban a gyermekpszichiátriai osztályokon - írja a Magyar Nemzet.

A lapnak Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa azt mondta:

mindössze 60-80 gyermekpszichiáter dolgozik az országban, az orvosok egyre túlterheltebbek és nincs utánpótlás.

Eközben az országban élő 1,5 millió gyermek 25-30 százalékának van legalább egy pszichológiai, vagy pszichiátriai súlyosságú problémája, vagyis 400-500 ezer gyermekkel kellene foglalkozniuk a szakembereknek.

Bár az érintettek nagy részét alapellátásban kezelni tudják, sokaknak szakorvosra lenne szüksége - mondta a szakember, hozzátéve: a kórházakban aránytalanul kevés, 130-150 ágy van csak ezeken az osztályokon, ezért sok családnak több száz kilométert kell utaznia.

Sóti Gyula szerint kiemelkedően gyakori a gyerekek körében a figyelemzavar, amely minden huszadik gyereket érint, de egyre több az önsértő, drogfüggő vagy serdülőkori skizofréniában szenvedő fiatal is.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm