19 °C Budapest

Több mint ezer családi ház semmisült meg: mihez kezdenek most?

2016. június 22. 18:31

Kedden hajnalban jégeső söpört végig Magyarország keleti felén, emiatt több mint ezer családi házban keletkezett kár. A térségben egyelőre nem várható újabb vihar, azonban nem árt felkészülni a további viharokra, illetve a károk tovább terjedésére is érdemes ügyelni.

A szatmári jégesőben megsérült csaknem ezer háztető többségégét, körülbelül nyolcvan százalékát már lefóliázták a kármentesítésben résztvevő tűzoltók és önkéntes mentőszervezetek

- mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Háromszázan dolgoznak a tetők lefóliázásán a jégveréssel érintett tizenhárom településen, a munkálatok várhatóan még szerdán, de legkésőbb csütörtökön befejeződnek. A megyei kormányhivatal harminc szakembere megkezdte az épületekben és a mezőgazdasági növényekben esett jégkárok felmérését.

A térségben egyelőre nem várható nagyobb zivatar, így a remények szerint a fóliázással minden sérült ingatlant meg tudnak védeni az esetleges csapadéktól. Uszkán egy családot ki is kellett telepíteni, a lakhatatlanná vált házba a tető megjavítása, az elektromos hálózat helyreállítása és az átázott falak száradása után térhetnek vissza a lakók.

Mi a teendő, ha viharkár keletkezik?

  • A további károk enyhítésére, illetve megelőzésére kárelhárítást kell végezni, ebben egyébként a katasztrófavédelem is segítségére volt a családoknak, együtt fóliázták le a megrongálódott tetőket.
  • Ha más típusú kár is ért minket a jégverésen kívül, akkor ennek a továbbterjedését is próbáljuk megakadályozni.
  • A lakásbiztosító felé két napon belül jelentsük be a kárunkat.
  • Ha nem ért minket kár, akkor is érdemes felülvizsgálni a biztosításunkat, hogy megfelelő-e a védelmünk. Ha alulbiztosított az ingatlanunk, akkor egy kár esetén alacsonyabb, a biztosítás fedezeti értékének erejéig kapunk biztosítási összeget.

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem