14 °C Budapest

Tízből nyolc szülő oltatja be kislányát az életmentő védőoltással

MTI
2014. október 1. 13:00

Átlagosan tízből nyolc szülő kérte gyermeke számára a térítésmentes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus elleni oltást a visszaérkezett nyilatkozatok alapján az érintettek túlnyomó többsége, 82,6 százaléka kérte, a jogosult 46 ezer gyermek közül közel 38 ezren.

Az idei tanévtől kezdve a HPV elleni védőoltást a 12. életévüket betöltő lányoknak térítésmentesen biztosítja az állam,

és szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a szülőknek arról, hogy a 7. osztályba járó leánygyermekük számára kérik-e a méhnyakrák elleni védőoltást.

Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint több olyan járás is akadt, ahonnan a nyilatkozatok száz százaléka visszaérkezett, és nincs olyan megye, ahol az igénylések aránya 70 százalék alatt maradt volna.

A tisztiorvosi szolgálat megjegyzi, hogy azokban a régiókban sem lesz feltétlenül magasabb az oltatlanok aránya, ahol az országos átlagnál kevesebben igényelték a vakcinát, ugyanis pontos kimutatás hiányában nem lehet tudni, hogy korábban hányan vásárolták meg az oltóanyagot patikai forgalomban, illetve hányan kapták meg az önkormányzatok által biztosított térítésmentes vagy kedvezményes védőoltást.

Az első védőoltásra az ütemezés szerint októberben, illetve novemberben, a második vakcina beadására pedig 2015 áprilisában kerül sor, a jogosultak számára mindkét dózis térítésmentes.

A közleményben kiemelték, hogy a 80 százalék fölötti átoltottsággal Magyarország a védőoltás bevezetésének első évében Európa élvonalába kerülhet,

 és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ jelenleg elérhető adatai szerint hasonlóan jó arányt egész Európában csak Portugália és az Egyesült Királyság tud felmutatni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ÁNTSZ-nek tudomása van arról is, hogy több önkormányzat saját kezdeményezésének folytatása mellett döntött, így biztosítva a vakcinát azon lányok számára, akik 8. osztályosok, vagy ennél idősebbek, és életkoruknál fogva már nem vehetnek részt az iskolai kampányoltásban.

Kiemelték, akik a kedvezményes oltási programokból kimaradnak, azok is kaphatnak HPV elleni védőoltást, hiszen gyógyszertári forgalomban - térítés ellenében - többféle vakcina is hozzáférhető. Az oltóanyag azonban vényköteles, ezért megvásárlásához háziorvosi recept szükséges.

Az oltással a méhnyakrák-megbetegedések kialakulásáért felelős HPV-fertőzést lehet megakadályozni, és a vakcina azoknál a lányoknál a leghatékonyabb, akik még nem fertőződtek meg a vírussal.

A méhnyakrák a világon a negyedik leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés a nők körében, Magyarországon évente átlagosan 1400-1500 új méhnyakrákos megbetegedést diagnosztizálnak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem