Rettegnek a magyar autósok: csak most ne koccanjanak

Pénzcentrum
2015. szeptember 29. 11:10

Az Astra Biztosító 166 ezer kötelező autóbiztosítása miatt a magyar autósok többsége veszélybe kerülhet, ha balesetet szenvednek. Mit tehetnek a biztosító ügyfelei, és kitől kapnak kártérítést, akinek egy astrás ügyfél törte össze az autóját?

Az Astra Biztosító mintegy 166 ezer ügyfelének van kötelező gépjármű felelősség biztosítása (kgfb) Magyarországon. Sok autós azonban nem tudja, mit kell tennie, ha az Astránál van a biztosítása, vagy ha a kocsit egy astrás kötelezővel biztosított autós töri össze.

Friss! Most érkezett!

Törvényt módosított az Országgyűlés, hogy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által kezelt kártalanítási számla előlegezhesse meg azoknak a kgfb károknak a kifizetését, amelyeket a felszámolás alá került román Astra Biztosító magyar fióktelepének ügyfelei okoztak.

A törvénymódosítás alapján az így kifizetett összeget a MABISZ a felszámolási eljárásban az Astra fióktelepétől, az anyavállalattól, illetve a román garanciaalaptól követelheti. Egy módosító javaslat elfogadásával egyúttal rögzítették: ha a biztosítónál megindul a kárrendezés, megszűnik a kártalanítási számla megtérítési kötelezettsége, a továbbiakban a kárrendezést a biztosító kárrendezője folytatja le.

A jogszabály rendezi a csődbe ment biztosító kgfb-s ügyfeleinek új szerződéskötését is. A fióktelep ügyfeleinek jelenleg lehetőségük van biztosítási szerződésük közös megegyezéssel történő megszüntetésére a biztosító fióktelepétől levélben kapott megállapodás aláírásával és visszaküldésével.

Ez a megoldás azonban nem rendezi az összes szerződés megszűnését, így a törvény lehetőséget ad "átkötésre". Ennek alapján - ha korábban nem szűnt meg - az új megkötésével a régi szerződés megszűnik, tehát a fedezet folyamatos marad. Erről a tényről az új biztosító 15 napon belül értesíti a kötvénynyilvántartó szervet, amely szintén 15 napon belül tájékoztatja a régi biztosítót - írták az előterjesztés indoklásában. A biztosítási tárgyú törvények legtöbb része a kihirdetést követő napon lép hatályba.


Mit kell tennünk az astrásoknak?

Az Astra ügyfeleinek szeptember 30-ig van lehetőségük arra, hogy a kgfb-jüket közös megegyezéssel felmondják és a kötelezőjüket egy másik biztosítónál kössék meg. A felmondásoknak szeptember 30-ig kell beérkezni az Astrához, vagyis lehetőség szerint még a mai nap folyamán el kell küldenie az ügyfeleknek a kérelmet.

Ha ugyanis ezt elmulasztja az ügyfél, úgy október 1-től az okozott kárt az autósnak kell állnia.

Melyik biztosítót válasszák az astrások?

Az új biztosító választásakor érdemes lehet az online kalkulátorokat használni, vagy alkuszhoz fordulni, ugyanis így könnyedén összehasonlíthatjuk a biztosítók ajánlatait. Ennek köszönhetően könnyen előfordulhat az is, hogy csökken a fizetendő díjunk.

Mit tegyek, ha egy astrás összetörte az autóm?

Szeptember 30-ig az astrás ügyfelek kötelező biztosítását egy közös kártérítési alapból fizetik ki, de csak azután, hogy az Astra felszámolása megkezdődik Romániában. Ezt az igényünket a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) nyújthatjuk be. A MABISZ a kártérítési alapból (KALAP) kártalaníthat, amelyre a fedezetet a magyar biztosítók befizetési adják. A kártalanítás azonban elsősorban a román biztosítási garanciaalapból jöhet, ennek a felső kártalanítási összege 450 ezer lej, ami nagyjából 30 millió forintnak felel meg. A kártalanításig azonban az autónk valószínűleg a szervizben fog állni, ugyanis a legtöbb műhely nem vállalja a javítást a bizonytalan helyzetre hivatkozva.

Október 1-től azonban három lehetőség jöhet szóba:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Ha nem mondta fel a biztosítási szerződést az astrás autós, akkor rajta követelhetjük a kár megfizetését
  • Ha felmondta, de nem kötött új szerződést, akkor a kárért a MABISZ fog helyt állni (a többi érvénytelen vagy nem fizető szerződéshez hasonlóan)
  • Ha pedig az új szerződést is megkötötte, akkor az új biztosító fizeti ki a kárunkat.
Itt jelezheted a kártérítési igényed a Mabisznál:

A MABISZ ESZE elérhetőségei a következők: Cím: 1062 Budapest, Aradi u. 65-67., levelezési cím: ESZE, 1381 Budapest 62., Pf. 1297, központi tel.: (+36 1) 802-8400. Kárbejelentés e-postán: kar@mabisz.hu

A román biztosítási garanciaalap elérhetőségei:

Policyholders Guarantee Fund FGA, 24 Popa Petre Street, Sector 2, Bucharest, e-mail cím: office@asf-fga.ro


Másfajta biztosításom van az Astránál (nem kgfb), mit tegyek?

Abban az esetben is érdemes új biztosító után néznünk, ha más típusú biztosításunk van az Astránál (pl: casco, lakásbiztosítás stb.), viszont ezeknél a felmondás szabályai megegyeznek a normális ügymenettel.

Ez azt jelenti, hogy a biztosítási évforduló előtt 30 nappal be kell jelentenünk a felmondásunkat, azonban most közös megegyezéssel már ezelőtt is felmondhatóak a szerződések.

Az Astra egyébként korábban már kezdeményezte a közös megegyezéses felmondást, így ha az általuk küldött dokumentumot szeptember 30-ig eljuttatjuk a biztosító fióktelepére, akkor egyszerűen felmondhatjuk a szerződést. Lényeges különbség a kgfb-hez képest, hogy már a felmondás előtt megköthetjük az új biztosítóval a szerződésünket, így a most keletkezett károkat már az új biztosítónk állhatja, amelynek köszönhetően hamarabb juthatunk a biztosítási összeghez.

Az addig keletkezett károkat ugyanis a román biztosítási garanciaalapnál jelenthetik be az ügyfelek (a címüket a keretes írásban találod). A kérelmet és a bejelentéshez szükséges igazoló dokumentumokat román nyelven, vagy magyarul és hivatalos román fordításban kell megküldeni az alapnak. A jegybank egyébként egyeztetéseket folytat annak érdekében, hogy a kárbejelentés egyszerűbb lehessen. A kifizetés egyébként a kgfb-khez hasonlóan a biztosító felszámolása után kezdődhet meg, ennek az időpontja viszont még bizonytalan.

Mit ne mulasszunk el?

Ha nem kaptunk küldeményt a közös megegyezésről, akkor érdemes lehet ellátogatni a biztosító kirendeltségére és itt elintézni a felmondást. Fontos, hogy a biztosítási díjakat minden esetben fizessük ki, mivel a kártalanítási alap csak ebben az esetben fizeti ki a károkat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm