20 °C Budapest

Nagyon nem mindegy, milyen szervizbe visszük a kocsit

2014. szeptember 15. 08:38

Az új autók forgalmának évek óta tartó csökkenése nem csupán a magyar járműállomány öregedését okozta, hanem kiélesedett a verseny a fehér- és a fekete szervizek között.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete ügyvezető a Világgazdaságnak elmondta, ahhoz, hogy minden szempontból biztonságosan lehessen közlekedni a bent ülők és a többi közlekedő veszélyeztetése nélkül, olyan szervizben kell javíttatni, ahol képzett szakemberek gyári javítási technológiával, diagnosztikai és beállító műszerekkel és frissített javítási szoftverrel dolgoznak.

A fogyasztóvédelmi szempontból is megfelelő műhely ugyanakkor gyári, vagy igazoltan egyenértékű alkatrészeket használ, számlát ad a munkáról és arra ezzel garanciát válla. Ebbe a körbe természetesen a legális, de független szervizek is bele tartoznak.

Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az illegális vagy olcsó szervizekben végzett javítás után az autó a korának és futásteljesítményének megfelelő állapotban van, illetve a közlekedésbiztonsági követelményeknek mindenben megfelel

 - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem