12 °C Budapest

Milliókat bukhatunk, ha erről az apróságról megfeledkezünk

Pénzcentrum
2016. január 25. 06:09

Januárban a hideg beköszöntével megkezdődik a síszezon is, a külföldi sportcélú utak elengedhetetlen feltétele, hogy síbiztosítást kössünk. Nem mindegy azonban, hogy milyen szolgáltatásokat tartalmaz a biztosításunk, és az sem, hogy mit és hogyan fizet ki a biztosító, ha bekövetkezik a baj.

Az egyszerű utasbiztosításoknál sokkal szélesebb védelmet biztosítanak a síbiztosítások, sőt a legtöbb, téli sporttal kapcsolatos balesetet nem is fedezik a szimpla utasbiztosítások. Az Európai Unión belüli országoknál egyébként mindenképpen vigyük magunkkal (az egyébként ingyenesen kiváltható) EU-s egészségügyi kártyát (kék kártya). Ez ugyanis sok helyen fedezheti a költségeink jelentős részét, arra viszont érdemes figyelni, hogy országon belül is lehetnek eltérések az kék kártya után térített szolgáltatások körében.

Mit tehetünk, ha megtörténik a baj?

Két biztosítási esemény történhet alapvetően:

  • Ha poggyászunk, illetve a sífelszerelésünk sérül meg, vagy
  • Ha egészségügyi problémánk akad,

de persze egy síbalesetkor előfordulhat, hogy nemcsak a felszerelésünk, hanem mi magunk is megsérülünk.

Amikor személyi sérülés történik, akkor az első és legfontosabb, hogy felhívjuk telefonon a szolgáltatónkat.

Itt az ügyintéző azonosítás után megkérdezi a baleset körülményeit, felviszi azokat egy adatbázisba, ami alapján az ügyünket kezelik. Amennyiben szükség lehet orvosi beavatkozásra, akkor a biztosító javasolhat közeli kórházat, ahol elláthatnak, illetve megkérdezik, hogy mi ismerjük-e a lehetőségeket. Ha egy közeli kórházzal szerződése van a biztosítónknak, akkor kötelezhet arra, hogy ebben az intézményben lássanak el minket.

Ha könnyebb balesetet szenvedtünk, akkor a sürgősségi ellátás után a helyi kórház kienged minket, és javaslatokat tesz arra, hogy milyen további kezeléseket kérjünk az itthoni orvosunktól hazaérkezésünkkor. Más a helyzet, ha komolyabb bajunk esik, ekkor ugyanis akár napokig vagy hetekig is a külföldi kórházban kezelhetnek minket. Mivel a biztosító már a bejelentéskor egyeztet velünk arról, hogy melyik kórházban kezelnek minket, ezért folyamatos kapcsolatban állnak a kezelő intézettel:

  • Egyrészt a kezelések típusáról érdeklődnek, ami alapján később a biztosítási összeg kifizetése történik,
  • Másrészt a súlyosabb esetekben a biztosító a mielőbbi hazaszállításunkról gondoskodik, így az ehhez szükséges információkat a kórháztól szerzi be, emiatt pedig folyamatos kapcsolatban van a kórházzal és velünk is.

A hazaszállításunkról ugyanis a biztosító gondoskodik, ha orvosi felügyeletre van szükség ahhoz, hogy visszatérjünk Magyarországra. Ilyenkor jellemzően egy két fős mentőcsapatot küld a biztosító, akik a sérültet hazaszállítják, a költségeket ilyenkor a szolgáltatónk állja.

Ki kell viszont fizetni a külföldi kórháznak az ellátási díjainkat. Nagyobb összegnél a biztosító akár előre téríthet, de az is előfordul, hogy a helyszínen kifizetjük az ellátás költségeit, majd a számlát utólag benyújtva rendezzük a kárigényünket a biztosítóval.

A kárigény benyújtására egyébként két évünk van, de értelemszerűen nem érdemes sokáig húzni a papírok beadását.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Így fizet a biztosító

A kórházi díjak kifizetése történhet előre, vagyis egyből a kórháznak utal a biztosító, de lehet utólagos kifizetés is. Ez egyébként a poggyásznál is így lehet, ha az utazáshoz elengedhetetlen csomagot vesztünk el, akkor a biztosító azonnal téríthet. Mind a két esetben jellemzőbb az utólagos kifizetés.

Ekkor a kórház által kiállított számlák eredetijét kell megküldeni a biztosítónak a zárójelentéssel együtt. A sportfelszerelés esetében sokszor elég megadni a vásárlás értékét és idejét és ez alapján kapunk pénzt, a nagyobb értékű eszközök megrongálódása esetén ez nem elegendő, a "megmaradt" részek bemutatását is kérheti a biztosító.

Így válasszunk biztosítást

A biztosítások kiválasztásánál gyakran esünk abba a hibába, hogy a legolcsóbb terméket választjuk. Az utasbiztosításoknál viszont nem érdemes spórolni, hiszen baj esetén akár több millió forintos kórházi számlával is találkozhatunk. A legnépszerűbb síterepekre (Ausztria, Olaszország, Franciaország) egyébként az EU-s egészségügyi kártyánkat sem árt magunkkal vinni, hiszen az ellátás egy részét ez is fedezheti.

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján egyre nagyobb jelentősége van a felelősségbiztosítás meglétének is. A sípályákon okozott baleset miatt, ha az okozó nem rendelkezik felelősségbiztosítással, a tapasztalatok szerint 10 ezer eurót meghaladó nagyságrendű összeget is fizettethetnek a balesetet okozóval

- mondta a Pénzcentrum kérdésére a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). De mire érdemes még figyelni?

  • A síelés (snowboard) kockázatát feltétlenül tartalmazza a biztosítás.
  • A helikopteres mentés után is fizessen a biztosító, ez ugyanis akár több millió forintba is kerülhet.
  • A kórházi számlák adhatják ki egy baleset esetén a legnagyobb költségeket (akár több millió forint), de a poggyászunk és a sífelszerelésünk védelme is megér néhány száz forintot.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem