6 °C Budapest

Hatalmasat buknak a magyarok: kihúzhatják a biztosítások méregfogát

Pénzcentrum
2016. június 29. 11:08

Az MNB már évek óta dolgozik azon, hogy megregulázza a magyar biztosítókat és egyre kevesebben bukjanak a megtakarításos életbiztosításukon. Jelenleg átlagosan kevesebb mint 7 évig élnek ezek a szerződések, pedig ahhoz, hogy nullában jöjjünk ki, legalább 8-10 évig kellene megtakarítanunk.

Miért jó az etikus életbiztosítás nekünk?

Jelenleg rosszul szállunk ki a biztosításokból, átlagosan 6,4 év után felmondjuk a szerződéseket, míg ezek csak nagyjából 10 év után térülnek meg. Ezentúl nőhet a megtartási idő, akár 10 év feletti is lehet a tartási idő és kisebb lehet a korai felmondás miatti veszteség.

A TKM-ek csökkenése miatt egy átlagosnak mondható, 200 ezer forintos éves díjú terméknél 14,4 százalékkal több pénz maradhat az ügyfelek zsebében.

Hogyan válasszunk életbiztosítást?

Lényeges, hogy több termék TKM-jét is hasonlítsuk össze, ne kössünk szerződést az első megkeresésre. Már most is találhatók kedvező költségű biztosítások, azonban 2017 elejétől viszont könnyebben összehasonlíthatók lesznek az életbiztosítások.

Úgy kössünk szerződést, hogy azt a lejáratig tartsuk meg, mivel így térül meg a befektetett összegünk. Ez rendszeres díjas termékeknél legalább 10 évnek kell lennie. Mivel jelenleg 6,4 év az átlagos tartási idő, ezért jól látható, hogy sokan hatalmas bukóként szállnak ki az életbiztosításból. Az MNB számításai szerint az átlagos tartási idő 10 évre nő, akkor szállhatunk ki "nullásan" a szerződésekből.

Miről szól az etikus életbiztosítás?

Tavaly 2,2 millió élő életbiztosítási szerződés volt, vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) etikus életbiztosítás koncepciója sokakat érint.

Az ajánlás többek között tiltja a szerződés költségeinek elbagatelizálását

- mondta Windisch László, az MNB alelnöke. A cél, hogy az életbiztosításokat ne mondják fel az ügyfelek 6,4 év után, hanem ennél hosszabb (a szerződésben szereplő) élettartamúak legyenek a szerződések.

Több probléma is felmerülhet a biztosítások értékesítésénél:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Az ügynökök nem a megfelelő terméket értékesítik,
  • A költségek túl magasak,
  • A biztosítások tartama jellemzően 10 évnél hosszabb, mégis, átlagosan 6-8 év után felmondják őket.

A problémák kezelése az etikus életbiztosítási koncepció célja. Ugyan a teljes költségmutató (TKM) már 2010 óta segíti a biztosítási költségek összehasonlítását, azonban az MNB csupán 2014-ben határozott meg maximumot, először a nyugdíjbiztosításoknál, majd később az életbiztosításoknál is.

Három rendelet alkotja a koncepciót, ezeken keresztül szabályozzák az életbiztosításokat

- mondta Nagy Koppány, az MNB igazgatója. Az emberek nem maguktól vásárolnak életbiztosítást, egy ügynök megkeresésére, ez viszont nem feltétlenül a legkedvezőbb termék lesz. Azonban nem ez a legfontosabb pontja a koncepciónak:

  • Ésszerű számú költséget vezetnek be, így könnyebben összehasonlíthatók lesznek a termékek,
  • Csak a ténylegesen befektetett pénzt látják az ügyfelek,
  • Elkülönítik a megtakarítási és a kockázati díjakat.

Ezek is átláthatóbbá tehetik az életbiztosításokat, azonban új elemek is belépnek a rendszerbe:

  • A 10 évnél hosszabb időtartamnál tartamközi limitet vezetnek be,
  • Az élethosszig tartó termékeknél egységesen a 15 éves TKM lesz a mérvadó,
  • Az egyszeri díjas termékeknél 5 éves időtávon 3,5 százalékos lesz a költségmaximum.

A unit linked biztosításokhoz kötött eszközalapok többsége túl drága, így ezek költségét is csökkentenie kell a biztosítóknak. A hagyományos biztosításoknál hamarosan szintén bevezetik a TKM-et, így ezek is jobban összehasonlíthatóak lesznek hamarosan.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm