15 °C Budapest

Fokozódik a helyzet: sorra törik fel a magyar otthonokat

Pénzcentrum
2014. április 1. 05:42

A statisztikák szerint az elmúlt években folyamatosan növekedett a lakásbetörések, betöréses lopások száma hazánkban. Ráadásul a régióban is Magyarországon regisztrálták a legtöbb betörést a lakosság számához viszonyítva. Ezek a bűncselekmények nemcsak anyagilag okozhatnak komoly veszteségeket, hanem lelkileg is, hiszen az otthonunk jelképezi a biztonságot, stabilitást az életünkben. Ezen felül a tolvajok magukkal vihetnek olyan régi családi ereklyéket, ékszereket is, melyekhez komoly érzelmi szálak is fűznek minket.

Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának (Eurostat) adatai szerint a rendőrség által rögzített betöréses lopások száma Magyarországon az elmúlt években drasztikus emelkedésnek indult. Az elmúlt tíz év folyamán 2009-ben történt a legkevesebb betörés, akkor 16 200-at regisztráltak. 2012-re ez a szám már 22 ezer fölé emelkedett, tehát 39 százalékkal nőt három év alatt az ilyen jellegű vagyon elleni bűncselekmények száma.

Akkor sem biztatóbb a kép, ha régiós szinten vizsgáljuk az eredményeket. A környező országokban rögzített betöréses lopások száma ugyan Lengyelországban volt a legmagasabb 2012-ben (41 ezer), Magyarország pedig a második helyre kerül a 22587 regisztrált esettel. Szlovákiában pedig 1742 esetben történt betörés.

Ugyanakkor érdemes megvizsgálni ezeket az adatokat a lakosság számának tükrében is. Ha figyelembe vesszük, hogy Lengyelországban 38 millió lakosra jut 41 ezer betörés, hazánkban pedig alig 10 millióra 22 ezer, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarországon magasan vezet a közép-európai régióban, ami a lakosság arányában mért betöréses lopások számát illeti, Lengyelország pedig így a harmadik helyre csúszik.

Mivel a Legfőbb Ügyészség adatai nemcsak a rendőrség által rögzített eseteket tartalmazza (hanem például azokat is, melyekben az ügyészség részéről vádemelés történt, stb.), ezért némi eltérést mutatnak az uniós statisztikákhoz képest. Igaz, a tendenciák itt is ugyanazok: az elmúlt években folyamatosan nő a betöréses lopások száma. A 2009-es 37 ezerről közel 47 ezerre nőtt a bűnelkövetések száma három év alatt.

Az elmúlt évek adatai alapján egyértelmű, hogy otthonunk biztonsága fokozott veszélynek van kitéve. Természetesen a legfontosabb, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbáljuk megelőzni a bajt. Néhány biztonsági tipp:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Mindig zárd kulcsra az ajtót, akkor is, ha csak rövid időre mész el otthonról.
  • Soha ne hagyd a kulcsot olyan gyakori "rejtekhelyeken", mint a lábtörlő alatt, virágcserépben. Ezeket mind jól ismerik a betörők.
  • Ha elveszett a kulcsod, cseréltesd le a zárat az ajtón.
  • Ne hagyd bukóra az ablakot, ha elmész otthonról. Pillanatok alatt ki tudják így nyitni a bűnözők.
  • Készpénzt, ékszert és egyéb értékeket érdemes kóddal vagy kulccsal zárható, rögzített széfben tartani.

Legalább ennyire fontos, hogy arra az esetre is be legyen otthonunk biztosítva, ha megtörtént a baj. Egy betörés esetén nemcsak a betört ajtó, ablak, feltört zár cseréje lesz költséges, de valószínűleg a rablók a legértékesebb zsákmányra utazva olyan drága eszközöket fognak elvinni, melyek újbóli beszerzése rendkívül nagy kiadásokkal járna. Amennyiben rendelkezel megfelelő lakásbiztosítással, úgy a biztosító állja a károdat. Érdemes minden eshetőségre felkészülni, és egy személyre szabott otthonbiztosítással bebiztosítani nemcsak az ingatlant, de a különböző háztartási- és értékőrző ingóságokat is, mint például bútorok, háztartási gépek és ékszerek. Ráadásul ma már lehetőség van szemle nélkül is, online igényelni a különböző biztosítási csomagokat.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 14:59
Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállít...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm