10 °C Budapest

Egyre nagyobb a tömeg az orvosi rendelőkben: mi lehet a baj?

2016. október 17. 11:09

Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen. Magyarországon tavaly 752 ezren kérték a térítésmentesen a védőoltást pedig pár éve ez a szám még egymillió körül mozgott. Ráadásul ehhez képest kevesen, mindössze 250 ezer voltak azok, akik fizettek az influenza elleni védőoltásért.


Az előző évekhez hasonlóan idén is elkezdődött október elején az influenza szezonra való felkészülés, vagyis az orvosok ekkortól adnak jelentés a heti betegforgalmi adatokról és az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók számáról.

Március végéig bármikor kialakulhat az influenzajárvány, bár tapasztalataink szerint Magyarországon általában januárban kezdődik. Ahhoz, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozók védőoltásban részesülhessenek, már októberben-novembereben meg kell kezdeni az influenza elleni oltások végzését

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A térítésmentesen felhasználható influenza oltóanyag a tervek szerint október végén lesz elérhető az ország valamennyi területén. A gyógyszertárban forgalmazott oltások pedig a korábbi évek tapasztalatai szerint várhatóan novembertől lesznek megvásárolhatóak.

Egyre kevesebben kérik a védőoltást

Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen. Nálunk a csökkenés a térítésmentesen beadott oltások számán is jól látszik. Míg korábban 1 milliónál is többen kérték a térítésmentes védőoltásokat, addig ez a szám a 2015/2016-os járvány idején csupán 752 ezer körül volt. Ráadásul, ha ehhez hozzáadjuk a fizetős oltásokat, akkor is csak 1 millióra rúg a beadott oltások száma.

Talán pont ennek köszönhető, hogy a 2014/2015-ös influenzajárvány volt az elmúlt 10 év egyik legintenzívebb járványa. A kimutatások szerint ebben a szezonban 13 európai országban tapasztaltak 80 százalékkal több halálozást azokban a hetekben, amikor a legmagasabb volt az influenza aktivitása. Magyarországon hatezerrel többen haltak meg az influenzaszezon négy hónapja alatt, és a halálesetek közvetetten az influenzára vezethetők vissza.

Az idei influenzajárvány intenzitását előre nem lehet megjósolni.

Az influenza megelőzésének pedig a leghatékonyabb eszköze a védőoltás, melynek beadatásával nem csak magunkat, de a környezetünkben élőket is megvédhetjük.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha beadatom, beteg leszek?

Sokan tartanak attól, hogy esetleg pont az oltástól lesznek betegek. A hazai influenza vakcina azonban nem tartalmaz élő vírust, így megbetegedést sem okozhat. Az oltást követően csak igen ritkán lépnek fel olyan nem kívánt mellékhatások, mint láz, fejfájás. Helyi reakciók (bőrpír, duzzanat az injekció helyén) az oltottak mintegy 20 százalékánál jelentkeznek, de ezek a reakciók általában enyhék és 1-2 napon belül elmúlnak - tudtuk meg az ÁNTSZ-től.

Az influenza vírus változékonysága miatt minden évben új oltóanyagot állítanak elő ezért az oltást is minden évben meg kell ismételni. A 3 komponenst tartalmazó oltóanyagban idén, tavalyhoz képest 2 komponens módosult.

Kinek jár ingyenesen a védőoltás?

A védőoltást ingyenesen a veszélyeztetett csoportba tartozók kaphatják meg, a többiek, ha maradnak a tavalyi árak, akkor 2-4 ezer forintot fizethetnek az oltásért. De fontos tudnunk, hogy a beadatásért az oltó-, illetve háziorvos sem kérhet pénzt.

A veszélyeztetett csoportba pedig a krónikus betegségben szenvedők, az egészségügyi- és szociális intézményben dolgozók és a kismamák és a 60 éves kor felettiek tartoznak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem