Csak a fele fogyott el a térítésmentes influenza elleni vakcinának

MTI
2017. február 13. 13:30

Az influenza ellen országosan rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes vakcina 51,1 százalékát, 619 820 adagot használták fel január 8-ig - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) hetilapjában, az Epinfóban.

Az elszámolt oltóanyag mennyisége nem éri el az előző szezonban felhasznált 659 675 adagot. A tájékoztatás szerint a területenkénti megoszlásban az látszik, hogy Budapesten, továbbá Fejér és Pest megyében a háziorvosokhoz eljuttatott oltóanyag több mint 65 százalékát beadták, illetve elszámolták. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az oltóanyag-felhasználás aránya nem érte el a 40 százalékot.

A 3 év alatti, kockázati csoportba tartozó kisgyermekek számára a rendelkezésre álló négyezer adag vakcinából a népegészségügyi főosztályokhoz beérkezett jelentések szerint 2746 adagot (68,7 százalék) használtak fel. Ebből az oltóanyagból az idei szezonban valamivel többet használtak fel, mint a 2015/2016-os szezonban, akkor 2400 vakcinát adtak be.

Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes, influenza elleni oltóanyag állt rendelkezésre. A térítésmentes oltásra jogosultak köre a tavalyi évhez képest nem változott. A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak mások mellett a 60 éven felüliek - egészségi állapotuktól függetlenül -, a krónikus légzőszervi, illetve a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, továbbá a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők. Ugyancsak ingyenes védőoltás jár az egészségügyi dolgozóknak, az állattenyésztés területén dolgozók több munkakörében, valamint azoknak, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretén belül közvetlen kapcsolatba kerülnek illegális vagy legális bevándorló külföldiekkel.

A múlt héten tetőzött az influenzajárvány, január 30. és február 5. között az előző héthez képest 10 százalékkal kevesebb beteget regisztráltak az országban.

Az OEK múlt héten közzétett legutóbbi heti jelentése szerint csökkent a betegek száma, az 5. naptári héten összesen mintegy 92 ezer ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A kormegoszlás nem változott lényegesen az előző heti adatokhoz képest: az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a 3-5 évesek és a 6-14 évesek között volt a legmagasabb, majd a sorban őket követték a 15 és 34 év közöttiek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm