9 °C Budapest

Bankkártya adatokkal loptak tízmilliót a csalók

MTI
2015. április 27. 19:01

Nem jogerősen másfél és hét év közötti börtön-, illetve fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn azt a tizenkét vádlottat, akik egy szökésben lévő társukkal együtt 2009 és 2011 között megszerezték bankkártyák adatait, majd a maguk készítette bankkártyákkal több tízmillió forintot vettek fel.

Koszta János elmondta, hogy a tizenhárom tagú csoport tagjai közül heten, így az "értelmi szerzőknek" számító első- és másodrendű vádlott is román állampolgár. A bíróság bűnszervezetben elkövetett, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés és más bűncselekmények miatt az első- és a másodrendű vádlottat 7-7 év fegyházra ítélte, a további tíz vádlottnak 1,5 és 5 év közötti időre kell börtönbe vonulnia. Tizenharmadik társuk ügyét elkülönítve tárgyalják, mert a férfi szökésben van. Az első- és a másodrendű vádlott sem volt ott az ítélethirdetésen, mivel hasonló bűncselekményért mindketten egy német börtönben töltik büntetésüket - közölte a szóvivő.

A bíróság bizonyítottnak látta a vádiratban foglaltakat, amely szerint a komoly technikai háttérrel rendelkező bűnszervezet tagjai 2009 és 2011 között bankkártyák adataihoz jutottak hozzá oly módon, hogy adatszerző készüléket helyeztek el több bankautomatán. A leolvasott adatokat felhasználva százával készítették el a kártyák "klónjait", amelyekkel azután megkíséreltek pénzt felvenni. Míg az adatszerzés Magyarországon kívül Németországban, Olaszországban, Csehországban és Dániában folyt, addig a pénzfelvételi kísérleteket magyar, cseh, kanadai és argentin településeken hajtották végre.

A csoport tagjai munkatelefont és laptopot használtak, a részfeladatokat ellátó emberek jutalékot kaptak. A hamis kártyákkal megszerzett összeg több tízmillió forint.

Koszta János tájékoztatása szerint a szervezettől több mint 600 bűnjelet foglaltak le, ezek egy részét már megsemmisítették, egy másik részét pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bankkártya-hamisítással foglalkozó részlege kérte el oktatási célra. A kérés hátterében az áll, hogy a lefoglalt eszközökből "komplett bankautomatát" lehetne összerakni - tette hozzá a szóvivő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hétfőn kihirdetett ítélet nem jogerős, mert az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, míg a védők felmentését, illetve enyhítésért fellebbeztek.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem