A kormány előtt álló feladatok között a költségvetés helyzetének felülvizsgálata, az uniós források rendezése, valamint a képviselői fizetések csökkentése is szerepel.
Sérti a magántulajdonhoz való jogot a közszférából elbocsátott magánszemélyek által a felmentés esetén járó, 2, illetve 3,5 millió forint feletti juttatások után fizetendő 98 százalékos különadó - mondta ki ítéletében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága. A felperes N. K. M. csaknem ötmillió forintot kap - adta hírül az Index.
A 98 százalékos különadó megsértette a magántulajdonhoz való jogot - állapította meg kedden a strasbourgi emberi jogi bíróság. A döntés nem jelenti azt, hogy minden érintettet automatikusan kárpótolnak. Az N. K. M monogramú felperesnek csaknem ötmillió forintot ítélt meg a bíróság.
A különadó a közszférában dolgozók végkielégítésének 2, illetve 3,5 millió forint feletti részét érintette. Az adó a 2010. január elseje utáni végkielégítésekre vonatkozik.
a strasbourgi ítéletet
A volt külügyminisztériumi alkalmazott hölgy azért fordult a bírósághoz, mert a különadó szerinte sérti a tulajdonhoz való jogát, valamint a diszkrimináció tilalmát is, mivel csak a közszférában dolgozókra érvényes. Érvelése szerint a különadó azért is jogszerűtlen, mert annak indoklása (az ilyen magas végkielégítések a jó erkölcsbe ütköznek) sérti a jó hírnevét.
Magyarország elmarasztalása esetén ennek valószínűleg nem lesznek minden érintettre kiható következményei - mondta Karsai Dániel, a felperes ügyvédje. Aki korábban már Strasbourghoz fordult, azoknak ebben az esetben természetesen kártérítést fog fizetni az állam. Az ügyvéd tudomása szerint ez csupán 40-50 embert érinthet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az érintettekre nézve esetleg kedvező döntésen felbuzdulva azonban már valószínűleg nem érdemes a bírósághoz fordulni. Az eljárási szabályok szerint erre a sérelem bekövetkeztétől számított fél éven belül van csak lehetőség, ez a határidő pedig már az érintettek túlnyomó többségénél valószínűleg eltelt.
Az N. K. M. monogrammú indítványozó harminc évig volt köztisztviselő a Külügyminisztériumban. 2011. májusában bocsátották el, végkielégítésként tíz hónapnyi fizetésre volt jogosult, emellett a fel nem használt szabadnapjait is megváltotta a munkáltató. Mivel beosztott volt, a végkielégítésének 3,5 millió forint feletti részét (2,4 millió forintot) kellett 98 százalékkal leadóznia. A strasbourgi bírósághoz 2011 októberében fordult N. K. M., ítéletet kedden hoztak, az eljárás tehát 18 hónapig tartott.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







